Kedves Látogató!

Üdvözöljük a Biblia éve 2008 honlapon! 2008. január 20-án kezdődött és tartott majdnem kereken egy éven át, 2009. január 18-ig, az az országos programsorozat, amely a Biblia éve 2008 nevet viselte.
A Magyar Bibliatársulat kezdeményezésére a magyarországi keresztyén felekezetek összefogásában megvalósult sokszínű programok felülmúlták sokak elképzelését arról, hogy mit hozhat a Biblia éve? Sokan reméljük azonban, hogy a Biblia éve nem fog véget érni, hiszen már az elején hangoztattuk: „Minden év a Bibliáé kell, hogy legyen.”
A 2008-as esztendő különleges felhívásával lehetőségek sorát teremtette meg a keresztyén / keresztény felekezeteken belül és azok falain kívül is arra, hogy jobban megismerhessük a Szentírást, annak rendszeres olvasóivá váljunk.

Burján Tamás
"A Biblia éve 2008" programfelelőse
burjan.tamas@bibliatarsulat.hu
MAGYAR BIBLIATÁRSULAT ALAPÍTVÁNY
1113 Budapest, Bocskai út 35.
Telefon: (36-1) 209-3033
Honlap: www.bibliatarsulat.hu


Van véleménye a Biblia évéről?

Ha szeretné elmondani véleményét, észrevételét, személyes benyomásait a Biblia évével kapcsolatban, kérjük, tegye meg itt!
Segítsen nekünk azzal is, hogy néhány kérdésünkre röviden válaszol:
1) Ön szerint sikeresnek volt mondható a Biblia éve?
2) Hozott-e bármilyen változást a Bibliához történő hozzáállásában a Biblia éve?
3) Milyen a Biblia évével kapcsolatos eseményen vett részt? (pl. MÜPA hangverseny, OSZK bibliakiállítás, egyéb rendezvények…)
4) Ön szerint milyen feladata lehet az egyházon kívüli szervezeteknek (iskolák, könyvtárak, művelődési házak, egyesületek, stb.) a Biblia megismertetésében?
5) Az Ön elképzelése szerint hogyan folytatódhatna a Biblia éve?
6) Találkozott a Biblia éve felhívásaival? Pl. Az „Ajándékozz egy Bibliát a Biblia évében” felhívás keretében ajándékozott vagy kapott Ön Bibliát a Biblia évében?
Rövid válaszait küldje a burjan.tamas@bibliatarsulat.hu címre! Köszönjük véleményét és válaszait!

BIBLIÁS TÖRTÉNETEK

Személyes vallomások, emberek és bibliák...








Csillagpont – Református ifjúsági találkozó, július 21-25.


A Magyar Bibliatársulat a 2009-es Csillagponton a Kálvin Kiadóval közös sátorában a Lehetőségek piacán várja a fiatalokat.
A Bibliatársulat programjai között szerepelnek a következők:
Biblia éve 2008 eseményeiről szóló kisfilm bemutatása
A Biblia könyveinek ismertetése a Reformátusok lapjában, az Evangélikus életben és a www.bibliatarsulat.hu oldalon bemutatott „A hét témája” c. sorozat alapján
Kőszeghy Miklós előadása Dávidról (július 22.) és kerekasztal beszélgetés: „Fókuszban az új ateizmus” (július 23.)
Kreatív programok
A csillagpont honlapja: http://csillag.reformatus.hu és www.csillagpont.blogspot.com

Biblia éve mozaik - összefoglaló

Összefoglaló a Biblia évéről.
A Reformátusok Lapja melléklete

Ünnepi istentisztelet a Szent István Bazilikában - végéhez ért a Biblia Éve 2008 programsorozat

A Biblia Éve 2008 programsorozat záróeseménye az egyetemes imahét nyitó istentisztelete volt Budapesten a Szent István Bazilikában.
A záróesemény részeként összefoglaló beszédet mondott D. Szebik Imre a Magyar Bibliatársulat elnöke.
BŐVEBBEN »

Megnyitotta kapuit a "Biblia Sacra Hungarica" kiállítás Budapesten

A könyv, mely "örök életet ád"
Várakozáson felüli érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit az Országos Széchényi Könyvtár ez évi nagykiállítása.




A Biblia éve gondolatától ihletve egy gazdag bibliatörténeti kiállításnak ad otthont a nemzeti könyvtár kiállítóterme, ami a Biblia éve 2008 programsorozat egyik kiemelt rendezvénye is.
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budapest
Időpont: 2008. november 21 - 2009. március.
BŐVEBBEN »
IMPRESSZUM  I  SITE MAP
Copyright MBT©2007.  I  Javasolt felbontás: 1024x768  I  Ajánlott böngésző: IE 7.0