Bibliafordítás

A bibliafordítás abból a szükségletből születik, hogy az eredeti, héber illetve görög nyelven íródott szentírási szövegek egy adott népcsoport számára érthetetlenné válnak. Erről a jelenségről már a Biblia is beszámol: Nehémiás könyvének 8. részében olvasunk arról, hogy a babiloni fogságból hazatért zsidóság tolmácsolás nélkül már nem értette a léviták által felolvasott törvénykönyvet. A Szentírás első fennmaradt fordítása az ún. hetvenes fordítás, a Septuaginta, amelyet az egyiptomi zsidók kezdtek görögre fordítani a Kr.e. 4. század végétől kezdődően. A fordítók a héberül már nem értő alexandriai zsidó közösség szolgálatát tartották szem előtt (Ariszteász levele őrzi a fordítás elkészítésének legendáját). Az Újszövetség írói is a Septuagintát olvasták, és jobbára azt is idézték. Az első keresztyén közösségekben is ennek alapján olvasták az Ószövetséget, s emiatt a zsidóság fokozatosan elfordult a Septuaginta használatától.
Szent Jeromos I. Damasus pápa megbízásából kezdett hozzá az Újszövetség régi latin nyelvű (Vetus Latina) fordításának javításához. Ószövetség-revíziója előbb a Septuagintán, később azonban már a héber szövegen alapult. 405-ben fejezte be a munkát. A kortárs bírálatok ellenére hatását tekintve Jeromos műve, a Vulgata ("elterjedt, mindenütt használatos") egyértelműen a történelem legjelentősebb bibliafordításának bizonyult. Irodalmi érdemei mellett az is emeli az értékét, hogy Jeromos az általunk ma ismert kéziratoknál jóval korábbiakból fordított. A legkorábbi fordítások közé tartoznak még a szír (a szír keresztyén egyház tagjai készítették. A legkorábbi fennmaradt kézirat Kr.u. 464-ből származik, de valószínű, hogy a Peshittának is nevezett fordítás már a második században elkészült), a kopt (a görög fordításon alapuló, két fő dialektusban, a bohairin és a szahidin fennmaradt szövegek), az etióp (4. század, a Septuaginta azon későbbi változata alapján készítették, amely Antiókhiai Lucianus nevéhez fűződik), és az örmény (a szír fordítás alapján készült) fordítások.
A magyarok vándorlásaik során már az 5. században találkozhattak keresztyén kereskedőkkel és hittérítőkkel, a bibliai szövegek magyar nyelvre fordítása és istentiszteleti használata azonban bizonyíthatóan csak Szent István korában kezdődött. Híres nyelvemlékeink közül a Halotti beszéd (12. század) és az Ómagyar Mária siralom (13. század) is megőrzött néhány bibliai töredéket és fogalmat.
A cseh Husz János nevével fémjelzett előreformáció népmozgalmai már komolyabb igényeket támasztottak a magyar nyelvű Biblia iránt. A 15. század elején. Tamás és Bálint diákok 1436-ban kezdtek hozzá a tanításaik számára fontosabb bibliai könyvek lefordításához, s munkájukat 1439-ben, Moldvában fejezték be. E részfordítás szövegét vélhetjük felfedezni három fennmaradt kéziratos könyvben, a Bécsi-, a Müncheni és az Apor-kódexben. A 16. század elején több fordítástöredék is napvilágot látott: Halábori Bertalan által készített fordítás ("Döbrentei kódex") az Énekek Énekéről, Jób könyvéről, a Zsoltárokról és az evangéliumokról, illetve ide tartoznak a begina- vagy apáca-kódexek is. Báthori László legendás bibliafordítása, amelyet Mátyás király felvett a kódexei közé, sajnos elveszett. Az ó- és újszövetségi részleteket tartalmazó Jordánszky-kódex fordítóját nem ismerjük.
Magyarországon az első bibliafordítások közül fontos Komjáthy Benedek "Az Szent Pál levelei magyar nyelven" (1533) című műve és Pesti Gábor Új Testamentuma (1536), pontosabban négy evangéliuma. A kiváló humanista, Sylvester János műve az első teljes magyar nyelvű Újszövetség (1541). A kolozsvári Heltai Gáspár majdnem teljes bibliafordítást (1551-1556) készített, amelynek helyesírása hosszú évekig meghatározta a protestáns bibliafordítások nyelvezetét. Méliusz Juhász Péter harcos hitvitázó püspök és egyházszervező 1567-ben egy teljes Újszövetség-fordítást jelentetett meg.

Az első teljes magyar nyelvű bibliafordításra 1590-ig várni kellett. A Vizsolyi Biblia neve véglegesen összefonódott a gönci református esperes, Károlyi Gáspár alakjával, aki a fordítás és a nyomtatás munkálatait szervezte és összefogta. Károlyi Luther Mártonhoz hasonlóan még lefordította a bővebb ószövetségi kánon könyveit (deuterokanonikus könyvek), sőt néhány apokrifus írást is. Ezeket a szent könyvekkel egyenértékűnek ugyan nem tekintett, de olvasásra és épülésre hasznosnak tartott műveket később, a 16. századi szövegkiadások szerkesztői már kihagyták, hiszen ez is egyik ismérve lett a katolikusoktól való elkülönülésnek. A Vizsolyi Biblia sajtóhibáit és fordítási tévedéseit később is a legkiválóbb magyar teológusok (Szenci Molnár Albert, Misztótfalusi Kis Miklós, Szatmárnémeti Pap István és mások) dolgozták át. Legutoljára - már a Brit és Külföldi Bibliatársulat kezdeményezésére - 1908-ban végezték el a Károlyi Biblia revízióját.
Káldi György fordítása (1626) hasonló szerepet töltött be a katolikus bibliafordítások, mint Károlyié a protestánsok között. 1605-ben Gyulafehérváron kezdett hozzá a munkához, s két évvel később Olmützben fejezte be. Mind Károlyi Gáspár, mind Káldy György fordítása számos revízión esett át a 20. századig.
A református Czeglédy Sándor Újtestamentuma 1924-ben jelent meg, Raffay Sándor evangélikus püspök pedig 1929-ben jelentette meg Újszövetség-fordítását. Raffay Sándor Czeglédy Sándorral közösen is készített egy Károli-revíziót 1938-ban. Kecskeméthy István Újszövetség-fordítása 1931-ben jelent meg, a Skót Bibliatársulat kiadásában. 1929-től 1934-ig dolgozott Ószövetség-fordításán, amely csak 2002-ben látott napvilágot - az Újszövetséggel együtt. 1951-ben jelent meg Békés Gellért és Dalos Patrik szerzetesek Rómában készült, lapalji jegyzetekkel ellátott Újszövetség-fordítása. Az egyéni Újszövetség-fordítások közül kiemelkednek még Budai Gergely (1967) és Ravasz László (1971) művei. Az 1973-ban napvilágot látott új Római Katolikus fordítás már a II. Vatikáni Zsinat elveit tükrözi. Szövegkritikai tekintetben és jegyzetanyagában a megbízható és alapos Jeruzsálemi Bibliára támaszkodik. A katolikus Szent Jeromos Bibliatársulat 1997-ben jelentette meg az ún. Káldi-Neovulgáta fordítást, amely a Káldi szöveg mellett tekintettel volt az 1979-ben elkészített Neovulgata (megújított Vulgata) szövegre is.
1947-ben a Brit és Külföldi Bibliatársulat már foglalkozott egy új Károli-revízió gondolatával, de a politikai hatalomátvétel a nyugati szervezetet az ország elhagyására késztette, ezért a magyar nyelvű Biblia gondozásának felelőssége annak anyagi eszközeivel és a revideált Károli Biblia szövegével együtt a református egyházra maradt. A reformátusok kezdeményezésére 1949-ben létrejött a Magyar Bibliatanács, amely előbb hozzákezdett egy újabb Károlyi-revízióhoz, majd a Bibliatársulatok Világszövetségének (United Bible Societies) szakmai segítségével 1975-re elkészített egy teljesen új, "protestáns" vagy "ökumenikus" bibliafordítást. Ennek revideált kiadása 1990-ben jelent meg.