Biblia-maraton a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumban
A Biblia éve alkalmából a székelyudvarhelyi református kollégium egy lelkes csapata Bekő István lelkipásztor vezetésével arra vállalkozott, hogy május 9-én, az iskola csendes napján folyamatosan felolvasson s Bibliából. Szándékuk az volt, hogy kifejezzék milyen fontos számukra a Szentírás, amely Isten írott Igéjeként a XXI. században élő embernek is szól.
Az esemény számára a szervezők külön osztálytermet biztosítottak. Az osztály ajtajára kifüggesztett beosztás jelezte, hogy mikor melyik fejezet kerül sorra, és ki olvassa. Az iskola sok pontján plakátok hirdették a felolvasást, és hívogatták a diákokat és a tanárokat. A logot a plakátokhoz és emléklapokhoz a Biblia Éve budapesti szervezői küldték el, a nyomtatást pedig Bán János vállalta magára, a székelyudvarhelyi Infopress nyomda beszerzési osztályvezetője.
Míg az iskola más helyszínein zajlott az élet, addig a Biblia-maraton számára berendezett teremben, áhítatos környezetben Isten írott Igéjét olvasták és hallgatták. E mikrokozmosz tökéletes mintája volt a kinti nagyvilágnak, amelyiknek forgatagában csend-szigetek léteznek, és hirdettetik Istennek Igéje.
A rendezvény lehetőséget biztosított arra, hogy az iskolából bárki bejöhessen a terembe, belehallgathasson a Biblia felolvasásába, és ha kedvet érzett hozzá, a helyszínen jelentkezhessen, és bekapcsolódhasson a felolvasásba. Tanárok és diákok egymásnak adták a stafétát, de voltak spontán jelentkezők is, mint pl. Kató Levente, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa, aki május 9-én meghívottként vett részt az iskolanapon.
Úgy a felolvasók, mint a hallgatók egy emléklapot vihettek magukkal, a Biblia éve logojával és jelmondatával: "boldog, aki olvassa, és akik hallgatják..." (Jel 1,3)
Bekő István lelkipásztor
Székelyudvarhelyi Református Kollégium