Biblia Éve rendezvény Nyíregygáza-Sóstón


A II. Timóteus 3:16-17 versei adták az alaphangját annak a Biblia Éve 2008. rendezvénynek, amelyet 2008. szeptember 13-án ökumenikus jelleggel szerveztünk a Sóstói Millenniumi Református templom kertjében. Nyíregyháza három településrészének erőteljes szeparáltságát igyekeztünk áthidalni azzal, hogy Sóstóhegy, Sóstófürdő és Nyírszőlős történelmi felekezetei is meghívást kaptak e jeles napra. Célunk az volt, hogy minden korosztály és minden társadalmi csoport számára elérhetővé és megérthetővé tegyük a Szentírást.
A nap alaphangulatát az egész napon át tartó viharos erejű szél adta meg. Bár a régi mondást megtapasztalásunk újra alátámasztani látszott, mégpedig, hogy minden rosszban van valami jó. A természet ereje egy kissé átrendezte a napi eseményeket, de leginkább hasznunkra. Így hát "szelek szárnyán" suhant az ének, a szó, s ki tudja, hogy milyen messze, de bizonyára egy nyitott ablakon és nyitott szíven át egy olyan élet felé, melyet a meghívónk el nem ért, meg nem szólított. Sokan jöttek így el, a hang útját követve, így hát elmondhatjuk, hogy Isten segítségünkre volt a széllel is.
Az ünnepi alkalom zenés fogadással vette kezdetét. A templom bejáratánál fúvósok nyitogatták a szíveket a soron következő ökumenikus istentiszteletre. A fenti településrészek lelkipásztorai egy-egy igével és azt követően igehirdetésükkel tettek bizonyságot a Biblia Éve 2008. rendezvény jelentőségéről, Isten igéjének örök és állandó voltáról egy felismerhetetlenségig átformált, deformált világban.
Az istentiszteletet követően a felnőttek az ebédhez készülődtek és beszélgetésbe kezdtek egymással, a gyermekek pedig a Katica Bábszínház előadása által, "A kíváncsi kis elefánt" című tanmesével kaptak újabb útravalót. Ezt követően hagyományőrzők íjászbemutatóval kápráztatták el az érdeklődőket.
Ezután újabb gyermek- és felnőtt programok vették kezdetüket. A gyermekek sportversenyeken, kézműves foglalkozásokon és egyéb ügyességi vetélkedőkön vehettek részt, míg a felnőttek előtt megnyílt az a Biblia- kiállítás, melynek anyaga Kozma Péter, a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Közgyűlés alelnökének magángyűjteményéből származott. Tárlatra került a Váradi Biblia, a Kasseli Biblia, a Pataki Biblia és még egyebek. Majd két előadás és két előadó várta az érdeklődőket. Sorrendben az első előadó Dr. Jankáné Dr. Puskás Bernadett művészettörténész, főiskolai tanár volt, aki "A Biblia az irodalomban és a művészetben" címmel tartott előadást, ezután Dr. Buhály Attila főiskolai tanár Urarturól (Ararát) tartotta előadását. Köszönet és hála az előadóknak.
Aztán a jelenlevő gyülekezetek mutatkoztak be és szolgáltak énekekkel, versekkel, ezzel is elő- és felkészítve a hallgatókat a soron következő marosvásárhelyi Reménység Együttes szabadtéri koncertjére. Jó volt hallani ezeket az élő hitű fiatalokat, hogy miként tesznek bizonyságot Jézus Krisztusról leginkább saját szerzeményeikkel. Majd néhány jól ismert ifjúsági éneket együtt énekelhettünk, hálát adva a nap áldásaiért. Ezt követően táncház várta az érdeklődőket.
Majd áldással zártuk a napot.
A Nyíregyháza- Sóstói Református Egyházközség ezúttal szeretettel megköszöni a segítőknek a szolgálatot, a támogatóknak az adományokat.
Külön köszönet a Tiszántúli Református Egyházkerületnek, hogy támogatta és segítette rendezvényünket.

- munkatársunktól-


IMPRESSZUM  I  SITE MAP
Copyright MBT©2007.  I  Javasolt felbontás: 1024x768  I  Ajánlott böngésző: IE 7.0