Megnyitotta kapuit a "Biblia Sacra Hungarica" kiállítás Budapesten
Várakozáson felüli érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit az Országos Széchényi Könyvtár ez évi nagykiállítása. A Biblia éve gondolatától ihletve egy gazdag bibliatörténeti kiállításnak ad otthont a nemzeti könyvtár kiállítóterme, ami a Biblia éve 2008 programsorozat egyik kiemelt rendezvénye is.
Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy valójában az ember csak az anyanyelvén képes az alkotásra, így a bibliafordítók az írott Ige nemzeti nyelvre fordításán túl az értelmiség anyagi eszköztárát is megalkották. Különösen fontosnak nevezte, hogy felmutatásra kerüljön ebben az értékvesztett korban egy stabil értékvilág, a Biblia, és ebben a nemzeti könyvtár is feladatot vállalt.
Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke megtisztelőnek nevezte, hogy a nemzet könyvtárában bibliakiállításon vehet részt. A nemzet és a Biblia, illetve a bennük élő szellemi-kulturális örökség több mint 1000 éve összetartozik, ami a ránk maradt írásműveken tökéletesen nyomon követhető, legelső írott nyelvemlékeink is egyházi-biblikus eredetűek. A bíboros a történetiségben röviden áttekintette a Biblia főbb kulturális hatásait a magyarsággal való összetalálkozásától a reformáció-ellenreformáció eseménysorán át egészen napjainkig. "Számtalan irodalmi mű is bizonyítja, hogy kultúránk eleven párbeszédben volt és marad a Biblia világával" - mondta el. A kiállított iratok, festmények és egyéb tárgyak, önnön értékükön túlmutatva, megkapóan érzékeltetik a Biblia, az élet és a kultúra kapcsolatát.
Miller Milloy, az Bibliatársulatok Világszövetségének főtitkára a világ 145 bibliatársulatának köszöntését hozta a kiállítás-megnyitóra. Magyarországon is igencsak aktuális, hogy a Szentírás szava minél több emberhez eljusson. Beszédében XVI. Benedek pápa nemrégiben, a püspöki szinóduson elhangzott megállapításait osztotta meg a résztvevőkkel, aki a Lk 6 alapján két élet-alapot különböztetett meg: homokot és sziklát. Akik a pénzre, sikerre bízta magát, annak a "háza" a két világbankkal összeomlott, pedig senki sem hitte, hogy megdől az anyagi javak ereje. "Úgy tűnik, hogy valóban alapjaiban ingott meg a világ, és a posztmodern individualizmus, amely halottnak nyilvánította Istent" - jelentette ki, és kőszikla-alapként, egyetlen alternatívaként hozzátette: "Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim nem múlnak el."
A kiállítást Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy a kiállított tárgyak jelentős művészettörténeti értékek, hiszen olyasmit hordoznak a múltból, amire újra és újra rácsodálkozik a nyitott szívvel járó. Természetesen ezek az emlékek nem csak elmúlt korokról, hanem az egyénről is beszélnek. Beszédében említette az alkotók törekvéseit, hogy műveik és ezáltal nevük örökre fennmaradjanak - de mégsem ez az örök élet útja. Ezen a kiállításon az a könyv áll a középpontban, ami maga is művészeti-történelmi érték, de jóval több is annál: általa nyerhet Isten kegyelméből örök életet az Írás olvasója, a személyesen neki elkészített, naponkénti üzenet mellett.

Gáborjáni Szabó Botond, a kiállítás kurátora röviden felhívta a figyelmet az érték, folytonosság és személyesség kulcsfogalmaira épülő kiállítás elrendezésének különlegességeire, fontos megoldásaira. Az installáció központjában egy szószék áll, hiszen a hirdetett Ige eleinte főleg a szószékekről jutott el a szívekig. A Biblia gazdasága, egész életünket átszövő hatása a kiállítás anyagában is megmutatkozik. A látogatók a legrégebbi nyelvemlékektől egészen a legújabb kiadásokig követhetik nyomon a Biblia útját és hatástörténetét, olyan felépítésben, hogy az a Szentírást nem ismerők számára is informatív, megérintő legyen, és ne csak a könyvészeti értéket, hanem a mindig elő segélyvonalat is felfedezhessék benne, valamint a válaszokat a jelen nagy kérdéseire.
Az Országos Széchényi Könyvtárban ezzel egyidejűleg, szokás szerint egy kisebb kiállítás is megnyitotta kapuit: a térképtárban bibliai térképekkel és történetükkel ismerkedhetnek meg az odalátogatók.
B.Zs. - RL
(A teljes cikk itt olvasható: http://www.reformatus.hu/folytat_hirek.php?cikk=1227336924)
Helyszín: Országos Széchenyi Könyvtár, Budapest
Időpont: 2008. november 21 - 2009. március.
Meghívó: