Keresztyén szervezetek egyeztetése a Magyar Bibliatársulattal a Biblia évéről

2008 a Biblia éve lesz Magyarországon. Az erre való felkészülésben és a Biblia évéhez kapcsolódó programok előkészítésében fontos állomás volt az a találkozó, amelyre a Magyar Bibliatársulat Alapítvány Bocskai úti székházában került sor, 2007. szeptember 17-én. A találkozón résztvevő szervezetek képviselői elmondták, már a Bibliatársulat meghívóját kézhez kapva azonnal úgy gondolták, hogy saját környezetükben és szolgálati területükön alkalmuk nyílik arra, hogy a saját eszközeikkel részt vegyenek "A Biblia éve 2008"programsorozatban.
A találkozó során minden részvevő kapott egy-egy gondosan összeállított csomagot CD melléklettel. A találkozó folytatásában a résztvevő szervezetek által tervezett eredeti kezdeményezések és "A Biblia éve 2008" programsorozaton belül megvalósítható ötletek sora hangzott el, világos jeleként annak, hogy meghallgatásra talált a Bibliatársulat azon felhívása, hogy a Biblia évét próbálja mindenki a saját eszközeivel, a saját lehetőségeihez mérten színesebbé, maradandóbbá és a külvilág számára is megragadhatóbbá tenni.

Burján Tamás programfelelős

IMPRESSZUM  I  SITE MAP
Copyright MBT©2007.  I  Javasolt felbontás: 1024x768  I  Ajánlott böngésző: IE 7.0