Bibliaosztás az Országházban

A Biblia éve alkalmából közel 150 országgyűlési képviselő vett át Bibliát a parlamentben. A tavaszi ülésszak utolsó napján Bölcskei Gusztáv református és Ittzés János evangélikus püspök a Magyar Bibliatársulat, Erdő Péter bíboros a Szent István Társulat bibliafordításait nyújtotta át azoknak a képviselőknek, akik igényt tartottak a Szentírásra. Az alkalmat Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke kezdeményezte.

Az egyházi vezetőket és a képviselőket Szili Katalin köszöntötte a nagy sajtóérdeklődés mellett megtartott rendezvényen. Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy 2008 különleges év, mert a Biblia éve. Mint mondta, a Biblia kapaszkodó a 21. század globális világában. Nemcsak a valahová tartozást, hanem értéket jelent. Talán ez jelezheti számunkra az új idő kezdetét, amely az együttműködést jelenti - fogalmazott az Országgyűlés elnöke.
Erdő Péter bíboros a Biblia kultúrtörténetének néhány állomását mutatta be. Kitért az eredeti nyelv és a középkori irodalom kapcsolatára, a fordítások és a könyvnyomtatás jelentőségére. Erdő Péter kiemelte, hogy a bibliafordításoknak és a nyomtatásnak köszönhetően a társadalom egyre szélesebb körben juthatott hozzá a Bibliához.
Egyet sem akarunk visszavinni a Szent István Társulat és a Bibliatársulat által kiadott bibliákból - hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv püspök, majd hozzátette, hogy aki Bibliát kap, olyasmit kap, ami őt is túl fogja élni. A református egyház zsinatának elnöke két Bibliát mutatott be személyes hangon a képviselőknek: édesapjáét és apósáét. A Biblia éve igazi értelme az lehet, hogy az ember megkeres egy Bibliát, kézbe veszi, és biztosan érzi, hogy beletartozik egy közösségbe, egy nagyobb összefüggésbe - mondta Bölcskei Gusztáv, és kifejezte, azt szeretné, hogy legyen valóság a Jelenések könyve és a Biblia éve üzenete: "Boldog, aki olvassa..."
Ittzés János reménységét fogalmazta meg, miszerint a kapott bibliákból nem vitrintárgy, hanem napi táplálék, élő valóság válik. Az evangélikus püspök hangsúlyozta, hogy a történelem menete az Isten kezében van. Boldog, aki olvassa, de még boldogabb, aki megérti - mondta Ittzés János püspök.
Balog Zoltán lelkész, országgyűlési képviselő zárszavában kiemelte, hogy az evangélium üzenetének magasságában és mélységében minden ember egyenlő, minden ember megváltásra szorul. A Biblia mindenkié, tehát nem lehet előírni, hogy mit olvassunk ki belőle, mindenkinek megvan hozzá a saját útja - hangsúlyozta Balog Zoltán. Az országgyűlési képviselő lapunk kérdésére elmondta, hogy a bibliák átadása kifejezi: az Isten Igéje ingyen kegyelemből van. Balog Zoltán hozzátette, hogy minden frakció pozitívan állt a kezdeményezéshez. "A megtérés az Isten kezében van, a bal- és a jobboldalon is mindenkinek meg kell térnie, és a kegyelem elkészíttetett" - fogalmazott kérdésünkre Balog Zoltán.
Az országgyűlési képviselők Kobzos Kiss Tamás Tízparancsolatról szóló éneke után vették át a Bibliát az egyházi vezetőktől.

Forrás: www.reformatus.hu




IMPRESSZUM  I  SITE MAP
Copyright MBT©2007.  I  Javasolt felbontás: 1024x768  I  Ajánlott böngésző: IE 7.0