Biblia kiállítás a Közösségi Házban

2008. márc. 22-től ápr. 3-ig

A Magyar Bibliatársulat tagegyházai, egyetértésben a Katolikus Egyházzal, 2008-at a Biblia évének hirdették meg. Ebből az alkalomból nyílik meg nagyszombaton egy kiállítás a Közösségi Házban a Ház és a Rákoshegyi Református Gyülekezet rendezésében.
Miért olyan fontos nekünk a Biblia?
Azért, mert ez a könyv Isten megismerésének legfontosabb forrása. Ma szinte mindenki azt vallja magáról, hogy hisz. De kiben? Erre a kérdésre olykor egészen érdekes és eltérő válaszokat kapunk. Isten kijelentése nélkül is lehetnek a kereső, gondolkodó embernek elképzelései Istenről, de ezek szükségképpen hiányos, torz, hamis képet alkotnak róla. Isten kijelentése nélkül is eljuthat mindenki bizonyos önismeretre, de hogy ki az ember valójában, milyen rugók mozgatják tetteit, miért, honnan jön, mivégre van a világon, miért nem tudja magát alapvetően megváltoztatni - ezekre a kérdésekre csak Istentől kaphat igaz, pontos, és kielégítő választ.
Isten önmagát és a világgal való szándékát a legteljesebben Jézus Krisztus személyében és munkájában jelentette ki, aki a Szentírás középpontjában áll. Azért is olyan fontos számunkra a Szentírás, mert Isten Igéje páratlan erővel bír. Egyszerűen szíven üti az ember. Több ez, mint felismerés: maga Isten szól a mindenkori emberhez, most hozzám. Mintha tudná hogy miben élek, mi foglalkoztat. Mert tudja is. És elsődlegesen ezen a csatornán keresztül szól.
A Biblia egy megbízható használati utasítás az élethez. Gyülekezetünkben az elmúlt hónapokban a tízparancsolatot tanulmányoztuk végig. Cseri Kálmán pasaréti lelkész nagyon találóan ezt írja róla: "Ha kivennénk a Tízparancsolatot és az általa sugallt törvényeket a mindennapi életből, az olyan tragédiát okozna, mintha a nagyvárosokban egyszerre kikapcsolnánk a közlekedési lámpákat és eltávolítanánk a jelzőtáblákat." Olyan világban élünk, ahol folyamatosan ütközünk és sérülünk. Nem kellene ennek így lennie! "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, ami Isten szájából származik." - mondja Jézus. Élj vele!
A Biblia nem csak ablak a láthatatlan világra, nem csak útmutatás, hogy hogyan nem érdemes élni, és hogyan igen, hanem egy szerelmi vallomás. Istené. Létezik ezen a világon tökéletes szeretet, teljes bocsánat, feltétel nélküli elfogadás, új kezdet, új élet Isten ölelésében.
"Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte Isten a világba, hogy éljünk őáltala. A szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket." /János 1. levele 4:9, 18-19/
Számunkra, keresztyének számára, a Biblia mindennek dokumentuma. Ezért oly értékes. A Biblia történetével pedig a kiállításon ismerkedhetünk meg, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Hornyák Julianna
református lelkész

IMPRESSZUM  I  SITE MAP
Copyright MBT©2007.  I  Javasolt felbontás: 1024x768  I  Ajánlott böngésző: IE 7.0