HOL A HATÁR? - Bibliai "élménysátor" a kőszegi találkozón
Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte a SZÉLRÓZSA Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozókon idén harmadik alkalommal kiállító Magyar Bibliatársulat standját, melyet az érdeklődők a missziós szervezetek részére kialakított "Lehetőségek piacán" találhattak meg. Az odalátogatók megismerkedtek a hazai protestáns bibliakiadás és -terjesztés helyzetével, az MBTA - amelynek második legnagyobb fenntartója a Magyarországi Evangélikus Egyház - jelenleg kapható Bibliáival és más kiadványaival melyekből szép számmal vásároltak is a szomszédos Luther Kiadó asztalánál.
Ebben az esztendőben munkatársaink kiemelt feladata volt, hogy fölhívják a figyelmet a Biblia éve eseménysorozatra, és ha szükséges, további tudnivalókkal szolgáljanak mindazok számára, akik a maguk közösségében kívánnak programokat szervezni. S mindezeken túl kicsiket és nagyokat egyaránt játékos fejtörők és interaktív játékok várták, a legfiatalabbak pedig kedves bibliai történetüket rajzolhatták le.
Öt kenyér és két hal - Rosta Izabella
Betesda - Kutschi Péter, Nagy nikolett, Boros Zsófia
Jónás és a cethal - Radocsán Melinda (5 éves)
A kis Jézus a természetben született - Csorba Lenke (5 éves)
Jézus a Kereszten - Bogdányi Veronika (6 és fél éves)
Jézus születése - Bogdányi Rózsa (4 éves)
Jézus a tengeren tanít - Szigethy Péter
"Köntösömre Sorsot Vetettek" - Varga Viktória Ildikó (10 éves)
Fa - Szemerei Panka
Hol a határ? - Gömörey Enikő