A hét bibliai könyve - A hét témája

16. Zsoltárok könyve - a közösség

1. A Zsoltárok könyve

A Biblia legolvasottabb részét adja ez a 150 tanításból, elmélkedésből, énekből és imádságból álló gyűjtemény, amely Izráel Istennel való kapcsolatának nyolc évszázadáról tanúskodik: a legrégebbi zsoltárok a Kr. e. 10., a "legújabbak" valamikor a Kr. e. 2. században születtek. Olyan emberek imádságait tárják elénk, akik megtapasztalták, hogy Isten állandó társuk és "beszélgetőpartnerük" örömben és bánatban, üldöztetésben és győzelemben egyaránt.
Jóllehet a legtöbb zsoltár utal a szerzőjére, főként Dávidra, de Salamonra, Kórahra, Ászáfra és másokra is, ezeket az énekeket mégsem tekinthetjük egyéni költeményeknek. A szövegeket Izráel istentiszteletein énekelték, és a gyülekezeti közösség sokszor alakította, formálta azokat. A keresztyéneknek is a szívükhöz nőtt ez a gyűjtemény, hiszen szinte minden más bibliai könyvnél közvetlenebbül és beszédesebben szól az emberről, Isten és az ember kapcsolatáról, sőt az eljött és még eljövendő Messiásról, Jézus Krisztusról. Amikor az első keresztyének szerették volna megfogalmazni a Jézusról szóló hitvallásukat, önkéntelenül is a zsoltárokat idézték: csak az Újszövetség például 104 zsoltárverset idéz. A keresztyénség későbbi évszázadaiban az is bevett gyakorlattá vált, hogy az Újszövetséggel egybekötve jelentették meg a Zsoltárok könyvét mint az Ószövetség "legfontosabb" és leggyakrabban olvasott részét.

2. Az egyén és a közösség imádságai

Pál apostol arról beszél a Rómaiakhoz írt levelében, hogy mi emberek "nem értünk" az imádsághoz: "Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal." Az ihletett zsoltárokban az egyén és az egyénekből álló közösség készen kapja az Istenhez szóló "előkészített" szavakat. Sokan megtapasztaltuk már, hogy miközben az istentiszteleti közösségben a zsoltárok szavait olvassuk, imádkozzuk és énekeljük, valamilyen titokzatos módon egyszersmind a saját egyéni és közösségi sorsunkról is beszélünk Istennek. Azt gondolhatnánk, hogy mindig a gondolataink diktálják a szavainkat; a zsoltárokat olvasva azonban átéljük ennek az ellenkezőjét: csapongó gondolataink a zsoltáros Istenhez szóló szavaihoz idomulnak és bennük megszelídülnek.

"Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami. Hát akkor mi? Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára."
(Örkény István)