A hét bibliai könyve - A hét témája

20. Ézsaiás könyve - a kiválasztottság

Ézsaiás (vagy másként Izajás illetve Jesája) négy jeruzsálemi király uralkodása idején prófétált Kr. e. 736 és 701 között. Akkoriban Asszíria egyre nagyobb hatalomra tett szert a Földközi-tengertől keletre és Júda királyságának el kellett döntenie, hogy Asszíria hűbéreséül szegődik vagy megkockáztatja a reménytelennek tűnő ellenállást a partvidéki szír városokkal és Egyiptommal összefogva. Ézsaiás a királyi udvarhoz és Jeruzsálem vezető köreihez tartozott: gyakran volt bejárása a királyokhoz, akik nem csak eltűrték kritikus hangú próféciáit, de a válságos helyzetekben útmutatást és Istennél való közbenjárást is vártak tőle. Ézsaiás élesen elutasította az Asszíria-ellenes koalíció gondolatát, és arra bíztatta a nép vezetőit, hogy feltétlenül bízzanak Istenben, aki meg tudja őrizni a várost, a templomot és a kiválasztott népet. Az Újszövetségben Ézsaiás könyve a Zsoltárok mellett a legtöbbet idézett ószövetségi könyv, különösen Pál leveleiben, aki Ézsaiás könyvéből értette meg, hogy ki is volt Jézus Krisztus. Ézsaiás kiemelkedő tekintélyét mutatja az is, hogy a 8. századi próféta beszédei mellett más, későbbi próféciák is helyet kaphattak a könyvben, amely így megközelítőleg 400 év alatt nyerte el végleges, mai formáját.

2. Itt vagyok, engem küldj!

Ézsaiásnál egészen világossá válik Isten egyik különleges tulajdonsága: hűsége, amely mindig először abban mutatkozik meg, hogy kiválaszt.
Egy népet a sok közül, és ahhoz hűséges marad mindvégig, függetlenül annak alkalmatlanságától vagy hűtlenségeitől.
Néhányakat (például Ézsaiás prófétát), akiket felkészít arra, hogy az értetlen nép számára tolmácsolják az akaratát, függetlenül attól, hogy mások vagy éppen önmaguk szerint alkalmasak-e erre a feladatra.
És végül, az idők csomópontján, egy embert, egy szolgát, aki olyan volt, mint bármelyikünk. Nem volt különösebben vonzó, nem tisztelték az emberek, sok fájdalmat is hordozott, bajában mindenki elfordult tőle, sőt, azt hitték, hogy megérdemli a szenvedéseit. Pedig ez a kiválasztott szolga éppen hogy miattunk szenvedett, hogy nekünk békességünk legyen. A keresztyének hite szerint Istennek ez a végső kiválasztottja - Fia és Szolgája egyszerre -, a názáreti Jézus Krisztus volt.

A kiválasztott nép. Ez talán a legjobban fájó és dühítő tüske a többi nép szemében. Miféle gőg, a magasabbrendűség igénye árad abból, amikor Isten kiválasztott népének tartják magukat. A valóságban Isten kiválasztottjának lenni nem dicsőséget, hanem szenvedést jelent. (...) Híres régi zsidó mondás: "A nehéz élet az Isten bókja" ("Te olyan erős lelkű vagy, hogy ezt is elbírod" - értelmében). Vagy a Pálról mondott újszövetségi sorok: Választott edényem ő nekem, hogy az én nevemet hordozza népek, királyok és Izráel fiai között. És én majd megmutatom neki, mennyit kell az én nevemért szenvednie.
Popper Péter