A hét bibliai könyve - A hét témája

23. Ezékiel könyve - A szenvedély

A fiatal jeruzsálemi papot, Ezékielt Kr. e. 597-ben, a város első, kíméletesebb ostroma után közvetlenül Babilóniába deportálták. Kietlen vidéken élt honfitársaival együtt, a Kebár folyó mellett, amely mesterséges csatornaként az Eufrátesz vizét vitte el Babilónia kiszáradt földjeire. Nagyjából harminc éves lehetett, amikor Isten elhívta őt prófétájául. Először az volt a feladata, hogy az ítélet elkerülhetetlenségét hirdesse a bűnös Jeruzsálem számára. Miután azonban a város 587-ben másodszor is, immár végleg az ellenség kezébe került, a templomot pedig lerombolták, Ezékiel új feladatot kapott: Isten irgalmát, a megtérés lehetőségét és a szabadulás hihetetlen ígéretét kellett hirdetnie. Leghíresebb látomásában csontok hevernek egy völgyben, a babiloni pusztításra és a nép megsemmisítésre való egyértelmű utalásként. Amikor azonban a próféta Isten igéit hirdeti a csontoknak, azok egyszeriben megelevenednek és hús-vér emberekké, a feltámadó Izráel tagjaivá állnak össze.

2. A "különös" próféta

Ezékiel bizonyosan az Ószövetség legkülönösebb prófétája. Őt is foglalkoztatta Isten egyedülálló szentsége, mint Ézsaiást. Jeremiáshoz hasonlóan néha ő is "előadta" a rábízott próféciákat. Néha elakadt a szava saját rémítő látomásai miatt, mint Dánielnek. Isten gyakran összetörte az ő szívét is, mint Hóseásét. Mégis, a maga módján egészen más volt, mint a többi próféta. Szenvedélyes, szinte minden önkontrollt nélkülöző kijelentései, fájdalmas dühkitörései, transzba esései miatt ma talán őrültnek tartanánk. Pedig csak szenvedélyesen átélte azt a szerepet és üzenetet, amelyet Isten rábízott. Ez az üzenet ellentmondott a babiloni zsidó foglyok hétköznapi valóságának és tapasztalatainak, Ezékielnek pedig mindenképpen meg kellett győznie őket arról, hogy Istent nem győzhette le Babilon; Ő továbbra is munkálkodik a történelem eseményei mögött, és hamarosan megszabadítja a népét.

3. Az isteni szenvedély

A Bibliában gyakran olvasunk a szenvedélyről, mégpedig Istennel kapcsolatban. A zsidó nép igazi példaképei voltak azok, akik szenvedélyesen vetették bele magukat Isten szolgálatába, akiknek akaratát tulajdonképpen Isten akarata, a Törvény irányította. S talán még gyakrabban olvasunk arról is, hogy Isten mennyire szenvedélyesen, ellentmondást nem tűrő és következményeket nem ismerő módon szereti az övéit és fordul azok ellen, akik ezt a szeretetet megsértik vagy semmibe veszik.

A szenvedély nem ünnepel. Ez a komor erő, mely mindegyre alkotja és pusztítja a világot, nem vár választ azoktól, akiket megérint, nem kérdi, jó-e nekik, nem sokat törődik a viszonylagos emberi érzésekkel. Az egészet adja és az egészet követeli: azt a föltétel nélküli szenvedélyességet, melynek legmélyebb árama maga az élet és halál.
(Márai Sándor)