A hét bibliai könyve - A hét témája
30. János evangéliuma - Spiritualitás
1. János evangéliuma
A keresztyének azzal a tanítvánnyal azonosították a negyedik evangélium szerzőjét, "akit Jézus szeretett" (így nevezi többször is az evangélium). Az evangélista ugyanakkor pontosan nem nevezi meg önmagát: "igaz tanúvallomása", Jézusról adott beszámolója mögé rejtőzik. A mai kutatók ugyanakkor részben az evangélium többes számban megszólaló záradékából, részben az evangélium mellett a három levelet és a Jelenések könyvét is magába foglaló ún. jánosi irodalomból arra következtetnek, hogy a szeretett tanítvány, a később Efezus püspökeként elhunyt János körül már életében egész tanítványi kör bontakozott ki, akik az evangélium megírásakor is mintegy szerzőtársai voltak az apostolnak.
2. A lelki evangélium
A negyedik evangélium szimbóluma a sas: a messzire és jól látás képességével felruházott madár, amely akár a napba is nézhet, anélkül, hogy megvakulna. Valóban, míg Márk evangélista Keresztelő János fellépésében, Máté és Lukács pedig a gyermekségtörténetekben látja Jézus Krisztus fellépésének kezdeteit, János messzebbre és mélyebbre lát: prológusában az örök Igéről beszél, aki Istennél volt, de testet öltött, hogy megismertesse velünk az Örökkévaló legmélyebb titkait. János evangéliumát "lelki" vagy spirituális evangéliumnak is nevezik, részben mert ebben van szó a legtöbbször Isten Szentlelkéről, részben mert Jézus gyakran idézett, hosszú beszédein átragyog valamilyen különleges "lelki látás". Az evangélista úgy írja meg ezt a "spirituális" töltésű beszámolót Jézusról, Isten egyszülött Fiáról, hogy mindvégig tisztában van azzal, mennyire könnyű félremagyarázni, "elspiritualizálni" az ilyen lelki mondanivalót. Míg a kortársak között sokan vallották, hogy csak az a tanítás lehet igazán lelki, amely elhatárolódik mindentől, ami anyagi vagy testi, János evangéliumának Jézusa teljesen emberi - elfárad a hosszú úton, megéhezik, megszomjazik vagy éppen könnyekre fakad szomorúságában -, ugyanakkor a legtisztább módon isteni.
3. Isten vagy önmagunk keresése?
Napjainkban a spiritualitás megnyilvánulhat a hívő ember vallásos életén belül is (ilyenkor protestáns szóhasználattal inkább "kegyességet" mondanánk), de azzal szemben is. Sok embert inkább ez utóbbi, az intézményesült vallásgyakorlattal szembeforduló spiritualitás foglalkoztatja. Talán az egyház vagy még inkább a keresztyén emberek kudarcai a pozitív példa felmutatásában, egyre többeket késztetnek arra, hogy önállóan vagy valamilyen "lelki vezető" segítségével megpróbálják felfedezni belülről fakadó energiáikat, sajátos lelki útjukat, amely végre elvezetheti őket a benső megnyugváshoz. János evangéliuma is ismeri ezt az egyéni utat, amelyet mindenkinek végig kell járni a maga módján, másként a samáriai asszonynak, másként Nikodémusnak és egészen másként a vakon született férfinak. A legfontosabb azonban, hogy az út végén mindannyiukra Jézus Krisztus várt.