A hét bibliai könyve - A hét témája

34. Második korinthusi levél - Öntudat

Néhány hónap telt el azóta, hogy Pál elküldte első levelét Korinthusba. Azóta sok minden történt a gyülekezethez fűződő kapcsolatában. Meglátogatta "lelki gyermekeit", de az út szerencsétlenül végződött: egy ismeretlen korinthusi keresztyén éles támadást intézett ellene. Egy számunkra már elveszett, de a Második korinthusi levélben említett levélváltást és Titusz közvetítő közvetítő útjait követően az apostol már éppen megbékélt a korinthusiakkal, amikor újabb konfliktus ütötte fel a fejét: a városban olyan keresztyén igehirdetők jelentek meg, akik a gyülekezetet Pál ellen hangolták. Magukat apostoloknak nevezték és büszkén hirdették zsidó származásukat, míg Páltól mindezeket megtagadták. Saját retorikai képességeiket és buzgó vallásosságukat fitogtatva azt állították Pálról, hogy szánalmas szónok és megbízhatatlan misszionárius. A Második korinthusi levél egyetlen nagy, összetett apológia, amelyben Pál apostol öntudatosan visszautasítja az őt ért vádakat és ironikus ellentámadásba megy át.

2. "Esztelenné lettem: ti kényszerítettetek rá."

Az "álapostolok" elleni érvelésében Pál emlékezteti a korinthusiakat mindazokra az üldöztetésekre és szenvedésekre, amelyeket az evangélium hirdetése közben vállalt. Egyébként is gyakran lelte kedvét a paradoxonokban, de ebben a levelében a pogányok apostola szinte virtuóz módon állítja egymással szembe a küldetéséhez kapott isteni felhatalmazás nagyszerűségét és a Krisztusról való hitvallástételt kísérő emberi erőtlenséget.

"Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős."

Pál semmilyen értelemben, sem istenhitét, sem önmagáról alkotott képét illetően nem volt kishitű ember. Ugyanakkor nem volt elbizakodott sem. Ismerte a gyengeségeit és hibáit, amelyeken Isten megkönyörült, és azokat a különleges ajándékokat is, amelyek segítségével minden kortársánál többet tehetett az evangélium terjedéséért. Reálisan szemlélte önmagát. Egyik kedvenc kifejezése volt a "dicsekvés", ezt azonban nem a ma használatos értelemben kell értenünk. Mint az ókori emberek általában, ől is azzal dicsekedett, ami az életében a legfontosabb érték, a "vonatkoztatási pont" volt, amire, pontosabban Akire felépítette az egész létét és szolgálatát.

"Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem."

3. Mert megérdemlem

Persze nem csak az ókori embernek volt fontos az öntudat. Ugyanolyan fontos nekünk is. Míg azonban Pál és kortársai számára világos volt, hogy kudarcok, próbák, vereségek és győzelmek között kell megtalálniuk reális öntudatuk forrását, az értékeket, amelyekre egy kiegyensúlyozott életet építhettek, addig napjaink embere ezt kénytelen egyszerűen önmagában keresni. Többnyire kevés sikerrel.