A hét bibliai könyve - A hét témája

39. Első thesszalonikai levél - Feltámadás

Pál munkatársaival, Szilvánusszal és Timóteussal kb. Kr. u. 50-ben vethette papíruszra ezt a levelet, amely így az egész Újszövetség legkorábbi irata. Ezt valószínűsíti az Apostolok Cselekedeteinek ide vonatkozó elbeszélése és a levélben ábrázolt gyülekezeti szituáció is. Ez az első korabeli "pillanatfelvétel" egy keresztyén gyülekezetről. Pál apostol sikeres missziója a zsidó vallással szimpatizáló görögök között előbb megbotránkozást, majd nyílt lázongást okozott a zsinagógában. Tovább kellett mennie Athénba, ahonnan aggódással figyelte, hogy a tapasztalatlan keresztyén közösség vajon fennmarad-e ellenséges környezetében. A visszaküldött Timóteus jó híreket hozott a thesszalonikaiakról, ezért az apostol őszinte hálaadással ír levelet nekik, és egyúttal válaszol is néhány őket foglalkoztató kérdésre. Vannak, akik szerint a thesszalonikaiak evangélium iránti érdeklődését a környéken virágzó "millenarista mozgalmak" is elősegítették. E mozgalom követői egy közeli világvégére készültek, és könnyen elképzelhető, hogy megragadta őket az, amikor Pál arról beszélt: Krisztus biztosan megmenti az övéit az eljövendő haragtól. A levelet olvasva eleven gyülekezeti élet bontakozik ki szemünk előtt: karizmatikus jelenségek, csodák és jelek, és általában a Krisztus második visszajövetelére való várakozás jellemezte a thesszalonikai keresztyéneket.

2. "Nem szeretném, ha tudatlanok lennétek…"

Mivel a thesszalonikaiak meg voltak győződve arról, hogy még a saját életükben megérik Krisztus visszajövetelét, érthető módon megdöbbentette őket, amikor az idő múlásával néhány idősebb gyülekezeti tag meghalt. Nem értették, hogyan lehetséges ez. Egyáltalán, mi lesz a sorsa azoknak a testvéreknek, akik nem érték meg Krisztus visszajövetelét? Róluk Krisztus elfeledkezett? Pál megnyugtatta őket. Ő is osztozott abbéli reményükben, hogy Krisztus már nem késlekedik sokáig, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmüket, hogy Isten órarendje nincs a mi órarendünkhöz igazítva: Krisztus feltámadásának ereje az ő visszajövetelekor elér mindenkit, akár élő, akár halott. Amikor visszajön, élők és holtak egyaránt "elváltoznak", hogy részeseivé váljanak Krisztus újjáteremtett közösségének. A holtak feltámadnak, és az élőkkel együtt felemeltetnek Jézushoz, hogy azontúl örökké vele maradjanak.

"...amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk..."

Ne alázzuk meg Istent: metafora,
Halovány hasonlat és transzcendencia,
Erőltetett, régmúlt idők kifogyott hitével festve...
Hajolj be az üres sírba!
(John Updike)