A hét bibliai könyve - A hét témája

42. Pál második levele Timóteushoz - Örökség

Pál második, utolsó levele Timóteushoz tulajdonképpen a lelkigondozó lelkigondozása, a lelkipásztor iránt megnyilvánuló pásztori törődés dokumentuma. Pál utolsó római fogságát tölti. A halálraítéltek börtönének mélyéről arról beszél Timóteusnak, hogy az evangéliumhoz maradjon hűséges a szenvedések között is. Arra is intette, hogy ha lehet, kerülje a felesleges vitatkozásokat a tévtanítókkal és azokkal a nagyokosokkal, akik előbb-utóbb mindenütt felbukkannak, hogy "fogós" kérdéseket tegyenek fel a gyülekezeti tagoknak és a lelkipásztornak.

A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és a szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély.

...az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket...

2. A biztos kapaszkodó

Pál a Szentíráshoz való ragaszkodást ajánlja Timóteusnak, mert az megóvhatja őt az ifjúkori ballépésektől, az önhittségtől, a túlzott érvényesülési vágytól és a türelmetlen kíméletlenségtől mások iránt. A Biblia önmagában elegendő ahhoz, hogy a hívő ember "tökéletes legyen" vagyis betöltse Isten akaratát:

A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

3. Futásomat elvégeztem

Az idős, fáradt apostol a levél utolsó soraiban visszatekint az életére, a nehézségekre, örömökre, azokra, akikben csalódnia kellett és azokra, akikre hálás szívvel emlékszik. Megvonja a mérleget, és Istennek ad hálát mindenért. Bizonyos értelemben nehéz örökséget hagy Timóteusra, hiszen az láthatja, hogy a pálya, amelyet neki is be kell futnia, nem könnyű terepen vezet a cél felé. Ugyanakkor, ha Pálra néz, Timóteus nem egy megkeseredetett életet lát, hanem olyan valakit, aki mindennel megbékélve, boldogan készül Teremtője elé. Így pedig könnyű lesz őt elengednie Timóteusnak.

Részem s kenyerem mind másnak jut,
értük szolgálok, zsákom üres.
Amikor szántok ezüst őszben,
utánam lépked ékes varju.
Vár, ha megállok, lép, ha lépek,
reggel és este mint az árnyék.
Magam élezte kaszám hegyén
hajnalban villog a vékony Hold.
Kezdem előlről, vége nincsen,
magába fordít ekealja.
Magokhoz jutva lágy esőkben
vetéssé válok magam is
(Bisztray Ádám)