A hét bibliai könyve - A hét témája

51. János harmadik levele - A vendégszeretet

Különös fordulatot vett a jánosi keresztyén közösség élete a harmadik levél szerint. Míg korábban János presbiter még attól óvta a gyülekezeteket, hogy befogadják a szállást kérő vándor tévtanítókat, most arról panaszkodik Gájusznak - aki feltehetően az egyik gyülekezeti vezető lehetett -, hogy egy bizonyos Diotrefész, aki több kisebb testvéri közösség felett is befolyással bírt, kizárta János küldötteit ezekből. Írásmagyarázók szerint lehet, hogy Diotrefész ezt éppen azon az alapon tette, amelyről János presbiter is beszélt korábbi leveleiben: jó vagy rosszhiszeműségből egyszerűen tévtanítóknak hitte János embereit. Szemtanúi lehetünk tehát annak, hogy már igen korán, az első keresztyének között megindult a "szektaképződés" folyamata, amihez nem kellett túl sok minden, csupán egy karizmatikus vezető, és a hozzá mindenáron hűséges követők. Az egyháztörténet sok száz éves távlatából már világosan láthatjuk, hogy kik voltak a "jó fiúk" és kik a "rosszak". De ott, az első században, a konfliktusok, elszakadások és befogadások hevében a külső szemlélő számára még sok minden bizonytalannak tűnhetett. János harmadik levele egyszersmind fontos dokumentuma annak az időszaknak, amelyben a korábban közösségi vezetés alatt álló keresztyén gyülekezetekben megjelennek az első püspökök, akik egy személyben hivatottak dönteni tanbeli, etikai és gyakorlati kérdésekben. A katolicizmus megszületett.

2. Befogadás vagy kirekesztés

A jánosi levelekben gyakran olvasott "befogadás" szó görögül sokkal többet jelent, mint sejtenénk. Nem egyszerű toleranciáról, elfogadásról van szó, hanem az utak és az időjárás viszontagságainak kiszolgáltatott vándormisszionáriusok befogadásáról. Ilyenkor a gyülekezetek szállást adtak nekik, ellátták őket élelemmel, sőt felszerelték őket a további útra is. A közösségek vendégszeretetük révén tehát egyfajta missziói állomásokká is váltak ilyenkor. Ráadásul, miközben nem voltak ritkák a keresztyének elleni hatósági fellépések sem, és itt-ott a római birodalomban egyre gyakrabban lehetett hallani a keresztyének elleni pogromokról, senki sem tudhatta igazán, hogy akit befogad, az valóban az-e, akinek mondja magát, vagy esetleg tévtanító, provokátor, az ellenséges államhatalom besúgója. Ennek ellenére az első század második felének keresztyén emberei abban hittek, hogy a vendégszeretet az egyik legerősebb erkölcsi parancs. Aki gyakorolja, talán kellemetlenséget, talán veszélyt vállal, de az is könnyen megeshet, hogy a vendéggel együtt egyszersmind Isten áldását is az otthonába fogadja.

A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg.
(Zsidókhoz írt levél)