BIBLIAI KISLEXIKON
Tárgyi Magyarázatok
C
Baal
A szó jelentése tulajdonképpen "úr" vagy "birtokos". Az idők folyamán isteni címmé, végül pedig istennévvé vált ez a szó. A kánaáni városi istenségek viselték ezt a nevet. Egyes híresebb helyi istenségek: Baal-Berit, "a szövetség istene" Sikemben (Bír 8,33; 9,4), Baal-Peór (4Móz 25,3-5), Baal-Zebúb, "a legyek istene" Ekronban (2Kir 1,2; -Belzebúb), a szidóni Baal (1Kir 16,3 1). Ez az istennév az izráeli szóhasználatban egyre inkább "bálvány", "bálványisten" jelentésűvé vált, mivel az izráeli vallásnak hadakoznia kellett a kánaáni kultuszokkal. Bizonyosra vehető, hogy Baalon az ég vagy az időjárás istenét értették. Az Asérával meg Astáróttal való kapcsolata miatt (1Kir 11,5) nyilvánvaló lett összekapcsolódása a termékenységkultusszal.
Bábel, Babilon
A Bábel név (akkádul; Babili, görögül: Babülon) eredete és jelentése nincs tisztázva. A babiloniak "isten kapujá"-t értették rajta, Izráelben a héber "összezavarodás" szóból vezették le (1Móz 11,9). A Kr. e. 2. évezredben lett Bábel városa az Eufrátesz mellett ElőÁzsia uralmi központja. Befolyása csak a Kr. e. 2. században szűnt meg. Az újszövetség a Római Birodalom és főváros, Róma fedőnevéül használja ezt a nevet (1Pt 5,13; vö. Jel 18). A kapcsolópont az Isten népével szembeni ellenségeskedés: a római császárok a keresztyéneket üldözték, a babiloniak Jeruzsálemet dúlták fel és a nép egy részét hurcolták fogságba.
Babilon-Babilónia
A Tigris és az Eufrátesz körüli iszapos vidék el egészen a mai Bagdad magaslatáig. Erre a területre feltehetőleg a Kr. e. S. évezredben települtek először. A Bibliában különleges szerepet játszik az Újbabiloni Birodalom, melynek uralkodója, Nebukadneccar (Kr. e. 604-562) meghódította Júdát, majd elpusztította Jeruzsálemet és az ország felsőbb néprétegét Babilonba deportáltatta.
Bálványáldozati hús
Olyan állatok húsa, amelyeket pogány isteneknek szenteltek áldozatként. Ilyennek számított a) minden olyan hús, amelyet pogány kultikus étkezéseknél fogyasztottak; b) a piacon árusított hús (mivel az áldozatból fennmaradt hús a piacra került). Pál tiltotta a hívők részvételét a pogány kultikus étkezéseken, de megengedte a bálványáldozati hús fogyasztását, ha a piacon vásárolták, vagy ha magánházaknál vendégségben szolgálták fel. De a zsidókeresztyének esetleges aggályaira tekintettel inkább a tartózkodást ajánlotta.
Bálványok, bálványimádat
Izráel vallástétele az egy Istenről (5Móz 6,4) kibékíthetetlen ellentétben állt a környező népek többistenhitével. Az egy Istenen kívül mást tisztelni bálványimádat (2Móz 20,2-5; 3Móz 19,4; Zsolt 97,7; Hab 2,18). Ezek a tilalmak eredetileg még számoltak más istenek létével és hatásával (Zsolt 82,2; 86,8; Mik 4,5; Móz 4,19 ámulatba ejtő kijelentését). Csak később gúnyolódtak rajtuk, akárcsak képeiken is, mint amelyek semmisek és tehetetlenek (Zsolt 96,5; 115,8; Ézs 44,9-20). Az Újszövetség is bálványimádásnak nevezi a környező világ pogány kultuszait, amelyek összeegyeztethetetlenek az igaz Istenbe vetett...
Barnabás
Az ApCsel 4,36-ban Lukács a héber bar-nebua szót ("Prófécia fia", prófétai adottságú ember) így fordítja: "Vigasztalás fia". Ebben megmutatkozik valami annak jelentőségéből, amit a prófétálás adománya (próféták) jelentett az első keresztyén gyülekezet számára. Ugyanezt a görög szót, paraklészisz, amely itt "vigasztalás"-sal van fordítva, Luther (és a magyar Biblia) máshol "segítség"-gel (ApCsel 9,31), "buzdítás"-sal (ApCsel 13,15), vagy "ígéret"-tel (magyarul: bátorítással; ApCsel 15,31) fordítja. vö. még az 1Kor 14,3k-vel is.
Básán
Kelet-jordániai fennsík, amely közmondásosan nevezetes volt termékenységéről.
Béke, békesség
A megfelelő héber szónak, a sálóm-nak sokkal szélesebb a jelentéstartalma. Jelent jólétet (Bír 19,20), egészséget, boldogulást (ha valakinek békessége van, az azt jelenti, hogy jól megy a dolga, mint a Zsolt 73,3 és 2Kir 9,22-ben), nyugalmat, belső és külső rendet (1Kir 5,4k); egy szóval: a mindent magában foglaló üdvöt. A bibliai értelmezés szerint a személyes életben és az emberek közötti kapcsolatokban a béke az Istenhez fűződő viszonytól függ (Ézs 48,22; 57,21). Az Újszövetség szerint a béke mindenekelőtt az embernek a bűneset által az Istennel megromlott viszonya helyreállítását jelenti és az ebből származó egyetemes üdvösséget (Lk 1,79; 2,14; ApCsel 10,36). Jézus Krisztus "a mi békességünk" (Ef 2,14; vö. Mik 5,3-mal), mivel áldozati halálával ismét rendbe hozta az ember megzavart viszonyát Istennel.
Bél (Ézs 46,1; Jer 50,2; 51,44)
Marduknak, a babiloniak fő istenének a másik elnevezése.
Beliál
A belijaal héber szó jelentése: "haszon, vagy érték nélkül". A Zsolt 18,5-ben ez a szó a "halál"-lal van párhuzamba állítva "pusztító áradat"-ként. A qumráni szövegekben és a 2Kor 6,15-ben Beliál az ördög jelölésére szolgál.
Belzebub
Eredetileg Baal-Zebúb (valószínűleg = "a magas lakás ura"; Baal), a filiszteusok istene (2Kir 1,2), Izráeli értelmezés szerint: "a legyek ura". A zsidóság kórében "a szemét ura" jelentéssel a gonosz lelkek legfőbbikének a neve volt (M 10,25: 12,24).
Ben-Hinnóm
Hinnóm-völgy
Benjámin
Jákób legfiatalabb fia (1Móz 35,16-18) és az egyik izráeli törzs neve, amely a Kr.e. 13. században a Jeruzsálemtől északra fekvő vidéken telepedett le. E terület elfoglalása a Józs 8-10-ben van leírva. Ebből a törzsből származott Izráel első királya, Saul (1Sám 9-11). Salamon halála után, amikor az ország két részre szakadt, Benjámin az 1 Kir 12,21 szerint a déli Júdához csatlakozott, de sok jel szól amellett, hogy ez csak egy későbbi állapot leírása (vö. a magyarázatot az 1 Kir 12,24-hez). E törzs területe vetélkedés tárgya lett az északi és a déli országrész között (1Kir 12,21). A babiloni fogságból a júdaiakkal együtt a benjáminiak is visszatértek Júdába, ill. Jeruzsálembe (Ezsd 1,5: 4,1; 10,9).
Beszédforrás
A bibliakutatás ma már igen széles körben azon a véleményen van, hogy mind Máté, mind Lukács evangéliumában két írásos forrás van feldolgozva (ez az úgynevezett két forrás elmélet). Az egyik forrás meg is maradt, ez a Márk evangéliuma. A másik nem maradt fenn, de tartalmára és terjedelmére nézve kb. rekonstruálható azokból a szakaszokból, amelyek egyaránt megvannak Máténál és Lukácsnál is. de Márknál nem találhatók. E szerint itt egy olyan iratról van szó, amely a kapernaumi százados történetén kívül (M 8,5-I3: Lk 7, I-10) csak Jézus szavait és beszédeit tartalmazza (pl. a Hegyi, ill. Mezei Beszéd a M 5-7-ben, ill. a Lk 6,20-49-ben). Ezért nevezik ezeket a bibliai tudósok "Logionok"-nak vagy "Beszédforrás"-nak (rövidítése: Q = Quelle = forrás). Ez az irat valószínűleg eltérő megfogalmazásban került Máté. ill. Lukács kezébe. Úgy látszik, hogy a Lukács-féle változat a régibb, az eredetibb. Továbbá Lukács az egyes igék és beszédek megszövegezésében és sorrendjében általában eredetibb alakjában őrizte meg a maga forrását. A beszédforrások rekonstruálásánál tehát általában abból indulnak ki, amit Lukács evangéliuma tár elénk. Ezek lényegében a következő szakaszok Lk 3,7-9; 4,1-13; 6,20-49; 7,1-10.18-35: 9,57-10,24; 11,2-4.9-36.39-52; 12,1-12: 12,22-59:13,24-29.34k; 14,15-24.26k; I5,4-7: 16,13.16-18; 17,3b-6.22-27; 19,12-27. - A Beszédforrás Kr.u. 60 körül önálló, önmagában zárt iratként lehetett készen. Máté és Lukács minden bizonnyal már csak görög fordításban talált rá, az eredeti szöveg nem ismert.
Betegség
Bibliai értelmezés szerint a betegség okozta fájdalom, szenvedés az elkövetett bűnnel van kapcsolatban, még ha ez a kapcsolat nyilvánvalóan és közvetlenül nem derül is ki. A fájdalomról először a bűnesettel kapcsolatban van szó (1Móz 3,16k). lzráel fiai ígéretet kaptak hogy mentesülnek a betegségtől, ha feltétlenül engedelmeskednek Istennek (2Móz 15.26: 3Móz 26,14-16). Az engedetlenségért pedig minden lehetséges betegséggel fenyegette meg őket az ÚR (5Móz 28,15.22.27.58-61). Az új teremtésben nem lesz többé fájdalom és betegség (Ézs 35,10; Jel 21,4: 22,2). Ennek jeleként gyógyított meg Jézus sok beteget (pl. Mt 8,16k; 9,35; Lk 7,21-23) és hatalmazta fel tanítványait is ilyen gyógyításra (pl. Mt 10, 1 ; Mk 16,18; Lk 9,2). Olykor ki is derül az összefüggés a betegségből való gyógyulás és a bűnbocsánat között (Mt 9,1-8 és párhuzamos helyei; Jak 5,14-16).
Bétel
(Bét-Él) A név ezt jelenti: "az Isten háza" (vö. 1Móz 28,10-19). Ez a helység Efraim törzse területének legdélibb részében, Jeruzsálemtől kb. 8 km-re északra feküdt, s már a bronzkorban lakott volt, lzráel történetének különböző szakaszaiban pedig fontos szerepet játszott, A Bírák idején ott állt ideiglenesen a szövetség ládája (Bír 20,26-28; 21,1-4: későbbi említései: 1Sám 7,16; 10,13). I. Jeroboám, nyilván tudatosan ily közel Jeruzsálemhez, Bételben állította fel országának szentélyét (1Kir 12,28-13,10). Itt lépett fel Ámosz próféta (Ám 4,4; 5,5k; 7,13), Az északi országrész megszűnése után Bétel volt a székhelye annak a papnak, akinek az odatelepített idegeneket Jahve (mint "helyi istenség") tiszteletére kellett tanítania (2Kir 17,28). Jósiás kultuszreformja keretében megszentségtelenítette és leromboltatta a bételi szentélyt (2Kir 23,4.15). A Bibliában e név említésekor általában a szentélyre gondoltak, a fogság utáni időben a helységre.
Bírák
A Bírák könyvének "nagy bírái" istenáldotta vezérei voltak a népnek ellenséges veszély idején, a "kis bírák" (Bír 10,1-5: 12,8-15) viszont a királyok és olyan emberek, akik - miként Józsué és Sámuel - az általános értelemben vett bírói címet viselték.
Boanerges
Arámi ragadványnév, amelyet Jézus Zebedeus fiainak, Jakabnak és Jánosnak adott, s amelyet Márk "a mennydörgés fiai"-val fordít (Mk 3,17). E névnek nem annyira e testvérpár heves természetéhez (vö. Lk 9,51-54; Mk 9,38; 10,35-40) lehetett köze, inkább igehirdetésükre, vagy jövendő sorsukra vonatkozhatott: mindkettőt érinteni fogja a Jézussal kezdődő utolsó idők vihara.
Bojtok
A 4Móz 15,38-40 szerint lzráel fiainak a négyszögletű szövetből készült felső ruhájuk "szegélyére" bojtokat kellett varrniuk, hogy azok emlékeztessék őket Isten parancsolataira. A farizeusok a törvény különösen buzgó teljesítőinek akartak számítani, ezért igen hosszú bojtokat hordtak (Mt 23,5).
Bolond, bolondság
Bolondnak nevezi a Biblia azt az embert, aki elszakadt Istentől és maga akarja irányítani az életét (vö. Zsolt 14-et és magyarázatát). Az ilyen ember nem ismeri az istenfélelmet, az Isten iránti bizalmat, s nem tud világos különbséget tenni a jó és a rossz között.
A bolondság ellentéte, amelyre érdemes törekedni, a bölcsesség, Erről a témáról közelebbit lehet megtudni a Példabeszédekhez írt, és a Péld 25 előtti Bevezetésből.
Bosszú
Ezt a szót helyesebb "visszafizetés"-sel fordítani. Amikor a Biblia a "bosszúállás Istené"-ről beszél, olyan Istenre gondol, aki szenvedélyesen száll síkra a jogosságért. A bibliai imádkozóknak az ellenségeiken vett bosszúállásra irányuló kívánsága is ebben az értelemben képzelendő: a megkínzott ember élethez való jogának az óhajtása. Az Újszövetségben Jézus továbbvezet bennünket ezen a jogos kívánságon, amikor arra szólítja fel tanítványait, hogy mondjanak le a bosszúról és ellenfelüket szeretettel győzzék meg (Mt 5,38-48: vö. Róm 12,17-21). Az egyenlő mértékű megtorlás törvényének ("Szemet szemért,..") sincs semmi köze valamilyen bosszúvágyhoz, ellenkezőleg azt éppen korlátok közé szorítja (vö. a magyarázatot a 3Móz 24,17-22-höz),
Különösen egyes zsoltárok fejeznek ki ami felfogásunk szerint féktelen bosszúvágyat (vö, 3,8: 5,11; 9,6.18,20k; 12,4; 35,1-8; 55,16; 58,7-12; 59,11-14: 69,23-29; 79,6.10-12: 83,10-19; 94,11c. 109,6-20; 1373-9:140,10k). Az imádkozók nem zabolázzák meg felajzott érzelmeiket, hanem tartózkodás nélkül óntik ki Isten elé. Ezzel azonban máris Istenre bízzák a büntetés végrehajtását, akinek ehhez nemcsak hatalma, hanem joga is van.
Böjt, böjti napok
Az evésről és ivásról való lemondást lzráelben vezeklésként gyakorolták az emberek a maguk és mások bűneiért, de tartózkodtak a táplálkozástól gyász esetén is, vagy az imádság támogatásaként. A böjt általában egy napig (24 óráig) tartott, különleges alkalmakkor tovább is. Hosszabb böjtölés esetén egyes tanítók véleménye szerint szabad volt éjjel egy keveset enni. Az Eszt 4,16-ban háromnapos szigorított böjtről van szó, amikor éjjel sem volt szabad semmit fogyasztani.
Bűnbánati napokat, azaz a nép böjti és gyásznapjait valamilyen fenyegető veszély elhárítására (Jón 3,4-9), vagy Isten súlyos megbántásának kiengesztelésére (1Kir 21,8-12) rendeltek el. Némelyek úgy vélték, hogy a böjttel megerősített imádság automatikusan meghallgatásra talál; a próféták nyomatékosan szembefordultak ezzel a félreértéssel, s helyette az Istennek való engedelmességet követelték (Ézs 58,3-12; Jer 14,11 k; Zak 7).
Jeruzsálemnek Kr.e. 587-ben történt lerombolása után rendszeresen vezettek be böjti napokat, amelyeken a nép ünnepi istentiszteleteken panaszolta el sorsát, vallotta meg bűneit és kérte Isten segítségét (vö. Zak 7,3-5). Jézus korában szokásuk volt egyes kegyeseknek, hogy hetenként kétszer böjtöljenek (vö. Lk 18,12; Mk 2,18). De az egyetlen hivatalos és az egész népre kötelező böjti nap az engesztelés napja volt ("a böjt" az ApCsel 27,9 szerint). Az Újszövetség is ismeri a böjt szokását. Jézus 40 napi böjtje nyilvános fellépése előtt (Mt 4,2) annak a 40 napnak felel meg, amelyet Mózes töltött a Sínai-hegyen (2Móz 24,18). Tanítványai esetében Jézus elutasította a böjtöt, "amíg velük van a vőlegény" (Mk 2,18-20 és párhuzamos helyei). A gyülekezetek vezetői a misszionáriusok kiküldése előtt (ApCsel 13,1-3) és a vének beiktatásakor (ApCsel 14,23) böjtöltek. Pál a 2Kor 6,5-ben és 11,27-ben az önfegyelmezés eszközeként említi a böjtöt.
Bölcsek
(Mt 2,1) Az így fordított görög szó (magoi = "mágusok") elsődlegesen egy perzsa papi kaszt tagjait jelölte (vö. Dán 1,20), akik csillagászattal és csillagjóslással foglalkoztak, később azonban általában a babiloni és más asztrológusokat jelentette.
Bölcsesség
Az ősi Izráelben az számított bölcsnek, akinek gyakorlata és képessége volt arra, hogy valamit helyesen és mesteri módon végezzen el. A bölcsesség tehát megmutatkozhatott bármilyen szellemi vagy kézműves képesség birtokolásában. Főként azonban abban a képességben, amellyel fel tudta ismerni valaki az ok és az okozat összefüggését a saját életében, meg az emberi együttélésben, és ezeknek a felismeréseknek megfelelően tudta alakítani a maga életét is, meg a közösségét is. Végül fontos volt a bölcsességben annak felismerése, hogy mi is valójában a világ és az élet rendje, s hogyan illeszkedhet bele legjobban az ember ezekbe a rendekbe - a saját javára meg a közösség javára is. Izráel kora nagy kultúrnépeivel versengett a megfelelő felismerések megfogalmazásában és összegyűjtésében. Közben pedig mindig biztosan tudta, hogy minden bölcsesség végeredményben Istentől származik, s Isten komolyan vétele minden bölcsességnek a kezdete (Jób 28,28; Zsolt 111,10; Péld 1,7: Préd 12,13; Sirák 1,14.16).
A bölcsesség viszonya Istenhez az idők során egyre átgondoltabbá vált és egyre jobban kialakult gondolatilag: Isten minden bölcsesség kezdete (Jób 28,12-27; Péld 2,6; Préd 2,26; Dán 2,21-23; Bölcs 7,15-21; 8.21; Sirák 1,1). Bölcsességével teremtette meg a világot (Péld 3,19k), s bölcsessége tartja fenn és hordozza ezt a világot (Sirák 1,9k; Bölcs 8,1). Isten bölcsessége népének nagy királyaiban, prófétáiban és bölcseiben munkálkodik (1Kir 3,11k; 3,28; Ezsd 7,25; Dán 1,17; Bölcs 7,27: 9,9-19). De legtökéletesebb megnyilvánulása Mózes törvénye (Sirák 24,32-39; Bárúk 4,1-4).
A bölcsesség megszemélyesíthető. A teremtés előtt Istennél volt és általa teremtődött minden (Péld 8,22; Bölcs 8,2k, Sirák 24,1-6). Isten általa nyilatkoztatja ki magát az embereknek és hívja őket teljes és tökéletes életre (Péld 1,20-33; 8,1-21.32-36; 9,1-6). A bölcsesség a földön keres magának lakóhelyet, s azt Izráelben találja meg (Sirák 24,7-13; vö. Bárúk 3,15-38). "A bölcsesség az Isten erejének lehelete, a Mindenható dicsőségének tiszta sugara;... az örök világosság visszfénye, az isteni cselekvés ragyogó tükröződése és jóságának képe" (Bölcs 7,25k). Alexandriai Philo zsidó bölcselő "Isten elsőszülött Fiá"-nak, "Isten képé"-nek, "a teremtés kezdeté"-nek nevezi a bölcsességet. Így alakultak ki a zsidóság körében a bölcsességgel való foglalkozás közben azok a képek és fogalmak, amelyeknek a segítségével tudták az első keresztyének megragadni és kellőképpen kifejezni Jézus Krisztus méltóságát (vö. Jn 1,1-18: Kol 1,15-18; Zsid 1,1-3; Isten Fia; Ige), mivel Jézus Krisztusban személyesen jelent meg Isten bölcsessége a földön (vö. Mt 11,19.28-30; Lk 7,35; 11,49; 1Kor 1,18-25).
Bűnbánat
Büntetőjogi értelemben "bűnhődés"-ről, "pénzbírság"-ról, "büntetés"-ről, vagy "kártalanítás"-ról a Bibliában csak az Ezsd7,26ban van szó. Egyébként e szó jelentése: "az elkövetett jogtalanságért fájdalmat érezni", "valamit megbánni" (Jób 42,6; Jer 31,19), "a hamis útról elfordulni és megtérni Istenhez" (Ám 4,6-9; Ez 3,18-21; 31,11-20). Hogy mit jelent a bűnbánat, annak leírására legjobb példa az 51. zsoltár. - Az Újszövetségben használt görög szó (metanoia) jelentése: "az érzület és gondolkodás megváltozása", s ez az Istenről és a saját bűnünkről való gondolkodás megváltozását, valamint a "megtérés", azaz az élet megváltoztatásának gyakorlati következményeit jelenti (Mt 4,17; ApCsel 2,37k; 8,22:17,30; Róm 2,4).
A kislexikont folyamatosan bővítjük!
