BIBLIAI KISLEXIKON
Tárgyi Magyarázatok
G
Gabbata (Jn 19,13)
A jeruzsálemi helytartó palotája melletti kővel borított tér, amelyen a szabad ég alatt hoztak ítéleteket.
Gád
A Jordántól keletre letelepedett Gád törzsének (1Móz 30,11; 49,19) sorsáról csak nagyon kevés adatunk van. Kétséges, hogy valóban birtokolták-e a Józs 13,24-28-ban leírt egész területet. Mesa moábi király felirata szerint Kr.e. 870 körül ők felmorzsolták az Amón folyótól északra fekvő területen ezt a törzset. De a törzs nyilván birtokolt még további területeket is Rúben törzsétől északra (vö. Jázért és Jogbokát a 4Móz 32,34-36-ban).
Galbánum
Szíriában honos, 2 m magasra növő ernyős növény, melynek összesűrített levét használták fel istentiszteleti füstölögtetéshez.
Galácia
Kis-ázsiai vidék, amelyen a Kr.e. 3. századtól kezdve (a gallokkal rokon) kelta törzsek laktak. A rómaiak e terület meghódítása után ugyanezen a néven provinciát létesítettek, de az ezen a vidéken kívül még Frígia, Pizidia, Pamfilia. Likaónia és Izauria egyes részeit is magában foglalta. Hogy kik voltak a Galata levél címzettjei, arról a magyarázók még vitatkoznak. A nagyobb valószínűség a galáciai vidék lakosai mellett szól.
Garizim
Sikem közelében lévő hegy, amelyen volt egy régi, Izráel honfoglalása előtti szentély. A Jeruzsálemtől való elszakadásuk után a samáriaiaknak itt volt a kultikus központjuk (vö. Jn 4,20).
Gecsemáné
(a héber, a görög és az ökumenikus írás szerint: Getsemani) A név "olajütő"-t jelent és egy olajfás kertet jelöl az Olajfák hegye nyugati lejtőjének a lábánál egy (talán beomlott?) olajsajtóval (Mt 26,36; Mk 14.32).
Gesúr
Egy kicsiny arámi királyság a Jordán felső folyása és Básán között, amely a Józs 13,13 szerint Izráel honfoglalásakor önálló maradt. Dávid Talmajjal, Gesúr királyának a lányával kötött házassága révén (2Sám 3,3) igyekezett kapcsolatba kerülni ezzel az országgal. Ebből a házasságából született fia, Absolon, féltestvérének Ammónnak a megöletése után Gesúrban nagyapjánál keresett menedéket (2Sám 13,37k). - Egy másik csoport, amelyet a Józs 13,2 és 1Sám 27,8 "gesúriak"-nak nevez, délen élt az egyiptomi határ közelében.
Gibeón
Ősi kánaáni város, amely egy szövetségkötés alapján mentesült attól, hogy az izráeliek megsemmisítsék (Jósz 9). Saul király kegyetlen hadjárattal benjáminita fennhatóság alá vetette (2Sám 21,1-6). A város mellett volt egy szentély, amelynek a jeruzsálemi templom felépítése előtt nagy jelentősége volt (1Kir 3,4k; 2Krón 1,3.13).
Gíhón Forrás
Jeruzsálem óvárosától keletre. Salamont ott kenték fel királlyá (1Kir 1,33; 1,38.45). Ezékiás a forrás vizét a város belsejébe, a Siloám tavába vezettette (2Krón 32,30; vízvezeték).
Girgásiak
- Kánaáni népek
Gittit
Ennek a kifejezésnek "a Gittitre" (Zsolt 8,1; 81,1; 84,1) az idézett zsoltárok dallamának megjelölésében, a pontos értelme ismeretlen. Talán valamilyen a Gát nevű filiszteus városból való hangszerre vonatkozik. De mint más zsoltárok esetében, dallam-megjelölés is lehet: "A szőlőtaposók módján énekelendő" (a héber gat = szőlőprés szóból), ahogyan a magyar fordításban is szerepel.
Gnózis
"Gnózis"-nak nevezik azt a késő ókori szellemi irányzatot, amely az 1. század végétől kezdve a keresztyén gyülekezeteket is megzavarta, a 2. században pedig az ősegyháznak a legelkeseredettebb küzdelmeket kiváltó ellensége lett (vö. Tim 6,20k). A gnózis alapja az anyagról és a testről vallott igen pesszimista felfogás. Ezek (az anyag és a test) egy alsóbbrendű gonosz léleknek (a későbbi "keresztyén" gnózisban az Ószövetség Istenének) értéktelen teremtményei. Az ember legbelsőbb és tulajdonképpeni énje nem való ebbe a romlott világba, az inkább olyan szikrázó fénysugár, amely az őskorban egy bűneset (vagy inkább kozmikus szerencsétlenség) következtében az anyagba száműzetett. Az ember önmagától nem ismeri nyomorúsága okát (gyakran nem is érzi nyomorúságát), s nincs tudomása eredetéről és mibenlétéről. Egy követnek kell jönnie a fény birodalmából, hogy felébressze ebből az önfeledt álomból és tudomására hozza, kicsoda is ő valójában, honnan jött és tulajdonképpen hova tartozik.
Az ilyen felismerésben (görögül: "gnózis"-ban) van a "megváltás"; s megvalósulása az ember saját isteni mibenlétére való visszaemlékezése és ennek nyomán visszatérése a fény birodalmába, ahova az isteni követ nyit neki utat. A "keresztyén" gnosztikus számára tehát a megváltáshoz egyáltalán nincs szükség a személyes bűnök meglátására és arra, hogy Jézus kereszthalála által szabaduljon meg ettől a bűnös voltától; inkább arra van szükség, hogy átlásson és visszafordítson egy kozmikus üzemi balesetet. Amennyiben az ilyen értelemben vett "megváltás" a lélek szikrájának radikális kiemelése a materiális világból, a test feltámadásának gondolata elveszíti értelmét, és a "keresztyén" gnosztikus azt állíthatja, hogy a jövőben várt feltámadás már megtörtént, mivel ő már eljutott igazi lényegének "felismerésé"-hez (vö. 2Tim 2,18).
Az ilyen "felismerés"-re ébredt ember megveti az anyagot, és nem érdeklik már a jelen világ rendjei, nem hajlandó fáradozni azok fenntartásán, tehát kivonja magát minden e világi felelősség alól. A sajátosan "keresztyén" gnosztikusok az Ószövetségi törvény parancsolataitól szabadoknak, azok felett állóknak érzik magukat; hiszen ez a törvény attól az alsóbbrendű szellemtől származik, aki ennek segítségével akarja teremtett világát működésben tartani. A gnosztikusok világ- és testmegvetése bár részben - Biblián kívüli megnyilatkozások szerint túlnyomó részben - szigorú aszkézisben, különösen házasság- és nemiélet-ellenességben (vö. Tim 4,1-5), részben ennek éppen az ellentétében nyilvánult meg, azaz olyan szabadosságban, amely tudatosan semmibe veszi és meg akarja szüntetni az életet fenntartó erkölcsi rendeket (vö. Júd 7k.18).
Golgota
Valószínűleg az arámi gulgolta = koponya szóból ered. Ez a név nyilván egy Jeruzsálem falaitól északnyugatra fekvő kopár, sziklás magaslat koponya-alakjára utal, amely kivégzőhelyül szolgált.
Gomora - Sodoma
Gonosz lelkek (démonok)
Az így fordított héber szó jelentése bizonytalan. Szó szerint "szőrös"-sel lehetne fordítani. Egyes magyarázók bak alakjában mutatkozó démonokra gondolnak (Ézs 13,21; 34,14). Miként sok más népnél (a görögöknél: Pán; a rómaiaknál: Faunok), úgy látszik, Izráelben is babonás félelem övezte az ilyeneket és áldozatokkal akarták jóindulatra hangolni őket (3Móz 17,7). A 2Krón 11,15-ben bak alakú bálványképekről van szó.
Gonosz, tisztátalan lelkek
A gonosz lelkek (görögül: daimon-ok; pl. Mt 7,22; Mk 1,34; Lk 8,2; Jn 8,48), vagy tisztátalan lelkek (pl. Mt 10,1; Mk 1,23; Lk 4,33) emberfeletti erővel rendelkező szellemi lények, akik hatalmukba keríthetnek és teljesen leigázhatnak egy embert (megszállottak). Tisztátalannak nevezik őket, mivel tisztátalanná tesznek, azaz az általuk megszállottak ki vannak zárva az istentiszteleten való részvételből (tiszta). A "néma" lélek (Mk 9,17) olyan démoni lény, aki némává teszi az általa megszállottat.
Gózán
Asszír tartomány a Habor (az Eufrátesz mellékfolyója) felső folyásánál. Itt telepítették le a Kr.e. 722-ben deportált zsidókat (2Kir 17,6; 18,11).
Görögök
Ennek a szónak az Újszövetségben az összefüggés szerint különféle jelentései vannak: "Zsidók és görögök" = zsidók és pogányok (pl. ApCsel 19,10.17; 20,21: Róm 1,16); "Görögök és nem görögök (barbárok)" = minden nép (Róm 1,14). A "görögök" a Jn 12,20; ApCsel 14,1; 17,4 és 18,4-ben a görögül beszélő istenfélők vagy prozeliták.
GY
Gyász, gyászolási szokások, gyászöltözet Az elhunytért érzett gyászt az ókori Izráelben a halottsiratáson kívül még számos feltűnő szokással is kifejezték. Megszaggatták a ruhájukat, zsákruhát öltöttek, levették a turbánjukat, hajukat és szakállukat gondozatlanul hagyták. A fejükre port vagy hamut hintettek, a mellüket vagy a csípőjüket verték kitépték vagy levágták a hajukat. Ezekkel nemcsak a gyászukat juttatták kifejezésre; ezek a szokások részben azzal is magyarázhatók, hogy a maguk felismerhetetlenné tételével próbáltak védekezni az elhunytak (a "holt lelkek") vagy általában a démoni erők megrontó hatásától (ahogy ez a bélpoklosok esetében is feltételezhető, 3Móz 13,45). Az izráeli gyászolási szokások sok tekintetben hasonlítottak a szomszédos népekéihez, de voltak köztük határozott különbségek is. Így pl. Izráelben kifejezetten tiltva volt az öncsonkítás minden formája, vagy maguk véresre hasogatása, vagy hajuk és szakálluk részleges lenyírása (3Móz 19,27k), bár időnként tettek ilyesmit is (vö. Jer 16,6; 41,5) Mivel Isten teljesen az élet oldalán áll, a halottakkal való minden érintkezés kultikus tisztátalanságot okozott (tiszta). Ezért utasították el teljességgel a halottkultuszt is (5Móz 26,14); pogány szokásnak tartották a hosszabb tartózkodást a sírokban vagy a síroknál (Ézs b5,4; vö. Mk 5,3). Különösen szigorúan tiltották a halottidézést (3Móz 19.31; 20,6.27: 5Móz 18,11; Ézs 8,19).
Amíg a gyász tartott, tisztátalan volt a halottas ház, úgyhogy ott nem volt szabad semmilyen ételt sem elkészíteni. Ezért a szomszédok és a barátok látták el a gyászolókat "gyászoló kenyérrel" és "gyászoló pohár"-ral (Jer 16,7: Ez 24,17: Hós 9,4).
Gyülekezet
Az Ószövetségben ez a szó egészen általánosan Izráel népének az "összegyülekezését" jelentette, a népet amint "az ÚR elé járul", hogy megülje évi ünnepeit, fogadja utasításait, vagy végrehajtsa ítéleteit (2Móz 12,135, 1; 4Móz 27,15-23; Móz 23,2-4.8k; Bír 20). Ez legtöbbnyire férfiak gyülekezete volt.
Az Ószövetség görög fordítása ezt a szót az ekklészia-val adja vissza. Ez a szó, amelyet az Újszövetség is használ, pontosan ezt jelenti: "a kihívott". A görög városokban ez a szabad polgárok gyülekezete volt, tulajdonképpen egy kisebbségé, amelynek a város nevében kellett meghoznia minden döntést. Ebben a profán értelemben az ekklészia csak ritkán fordul elő az Újszövetségben (pl. ApCsel 19,39). A "gyülekezet" itt Istennek az az új népe, amelyet Jézus Krisztus által kihívott és összegyűjtött a világból és a bűnből.
A Mt 16.18-ban Jézus a maga gyülekezetéről (egyházáról) beszél és ezen a világ minden hívőjének együttesét érti. A Mt 18,17-ben a gyülekezet egy-egy helyi gyülekezetet jelent, ahol a tagok ismerik egymást és javítási szándékkal inthetik és segíthetik is egymást. Ebben a jelentésben fordul elő ez a szó a leggyakrabban az Újszövetségben. De ezenkívül házi gyülekezetekről is van szó (pl. Róm 16,5; 1Kor 16,19), amelyek nagy magánházaknál gyűltek össze. Az ApCsel 2,46-beli rövid megjegyzés egymás mellett mutatja mindkét formát: az egész helyi gyülekezet együtt tartja az istentiszteletet a templomban, a házaknál pedig "közösségre" jönnek össze, úrvacsorával egybekötött közös étkelésre és lelki tapasztalataik egymással való megosztására, kicserélésére.
Gyülekezeti vezetők
Az első keresztyén gyülekezeteket kezdetben részint zsidó mintára a vének csoportja, részint pedig a görög közösségi élet bizonyos tisztségeihez hasonlóan püspökök és diakónusok vezették (vö. Fil 1,1; 1 Tim 3,1.8). Ahol együtt volt a gyülekezeti vezetés mindkét formája, ott nem tettek különbséget a vének és a püspökök feladata között (ApCsel 20,17-et a 20,28-cal, vagy a Tit 1,5-öt az 1,7-tel). Csak az Újszövetség utáni korban találkozunk a gyülekezeti vezetés különböző óegyházi tisztségeknek a kialakulásával: püspök, alatta a vének (presbiterek, papok) kollégiuma (Fil 1,1), végül a diakónusok.
A kislexikont folyamatosan bővítjük!
