BIBLIAI KISLEXIKON
Tárgyi Magyarázatok
J
Jáfó (Jón 1,3)
Az Újszövetségben Joppe (ApCsel 9,36), a mai Jaffa. Mindaddig, amíg Heródes (Heródes 1) fel nem építtette Cézáreát, az egyetlen kikötő a Földközi-tenger palesztinai partján. A Józs 19,46 szerint Dán törzsének határvárosa, de mindig a filiszteusok kezén maradt. Kr.e. 144-ben a zsidók elfoglalták (1Makk 10,76). - A 2Krón 2,15 és az Ezsd 3,7 szerint mind az első, mind a második templom építéséhez a cédrus szálfákat Jáfóban rakták partra.
Jákób
Ábrahám unokája, s vele együtt Izráel népének ősatyja. A "Jákób Istene" kifejezéssel (pl. 2Sám 23,1) arról az Istenről tettek hitvallást, aki Jákóbot és benne egész Izráelt kiválasztotta és megáldotta.
János Márk - Márk
Jebúsziak - Kánaáni népek
Jelképes cselekedet
A próféták igehirdetésük kiegészítéseként olykor bizonyos cselekedeteket is végeztek, amelyek képletesen ábrázoltak ki egy jövendő eseményt. Jeremiás igát vett magára (Jer 17,1-11) annak jeleként, hogy Jeruzsálem a babiloniak "igája" alá kerül; Ezékiel egy mérlegen ennivalót mért le magának (Ez 4,9-11), ezzel mutatva, hogy Jeruzsálemben az általa jövendölt ostrom idején éhínség lesz. Az ókori emberek szemében az ilyen cselekedetek nemcsak a várható események drámai megjelenítései voltak, hanem előidézői is. "Mágikus" hatásuk volt, bár ez nem belőlük eredt, mivel ezeket a cselekedeteket mindig Isten parancsolta a prófétáknak.
Jerikó
A tenger szintje alatt 259m mélyen fekvő Jerikó a legrégibb város a szíriai-palesztinai térségben, s általában a világ egyik legősibb városa. Stratégiai fontosságát a Jordán gázlója közelségének, gazdagságát a Holt-tengerből nyert sóval, aszfalttal és kénnel folytatott kereskedésének köszönhette. A város legrégibb falát Kr.e. 7000 körül emelték. Kr.e. 1550 táján egy egyiptomi sereg rombolta le a várost és az erődöt. Kr.e. 1400 és 1325 között csak egy kis erőd nélküli falu állt Jerikó helyén. A Józsué alatti honfoglalás idején (általános becslés szerint Kr.e. 1250 körül) az ásatások tanúsága szerint lakatlan volt ez a helység. Az archeológiai leletek és Jerikó elfoglalásának a Józs 6-beli leírása közötti ellentmondást sokan úgy próbálják feloldani, hogy a Józs 6-ban nem történeti esemény leírását, hanem egy kultikus eljárás rítusát látják, amellyel Izráel őskorában újból és újból Isten tetteként és csodájaként ünnepelték meg Kánaán elfoglalását (vö. a magyarázatot a Józs 6,19 után).
A város dombjának lábánál fakadó forrás a vidéket körös-körül buja oázissá teszi a Jordán völgyének a trópikus hőségtől kiégett lapályán. Ezért nevezik Jerikót a "pálmák városá"-nak (5Móz 34,3; Bír 3,13; 2Krón 28, 15). Az Újszövetség idején Jerikó (Mk 10,46; Lk 19,1k) a korábbi várostól kb. 3 km-re délnyugatra a Qelt vádiban terült el, a mai Jerikó pedig 2 km-re keletre van az újszövetségitől.
Jerubbaal
A Baal (=Úr, Parancsoló) szót eredetileg elfogulatlanul használták Izráel Istenének a megnevezésére is. Csak a Baalkultusz (Baal) szükséges korlátozása miatt lettek rosszhírűek az ilyen összetételű szavak, s ezért kellett Jerubbaal nevét is megváltoztatni (más példák Ísbóset; Merib-Baal).
Jeruzsálem
"A béke városa" vagy "Sálimu (egy ammóni istenség) városa". Ez a helység a Kr.e. 4. évezred óta lakott. Amikor Izráel fiai behatoltak Kánaánba, a jebúsziak voltak a lakosai (Józs 15,63; 18,28). Ezt a várost csak Dávid tudta elfoglalni, de ő azonnal birodalma fővárosává tette (2Sám 5,6-9).
Jezréel (héberül: "Isten magot vet")
Az a nagy síkság, amely északkeleten a galileai hegyvidék és a Tábór-hegy, délnyugaton pedig a samáriai hegyek között terül el. Csak a királyok korának kezdetén csatolták Izráelhez (vö. Józs 17,16). Az ugyanilyen nevű helység a síkság keleti szegélyén (Józs 19,18; 1Kir 21,1) fekszik. Omr1Királyi háza (Omr1Király Kr.e. 882-871g uralkodott) Samária mellett második királyi székhellyé tette.
Jézus
A héber Jesua név görög formája, amelynek hosszabb változata Jehosua, a görögben Józsué volt. A név mindkét alakban ezt jelenti: "Az úr megszabadít" (a Je, illetve Jeho mögött Isten Jahve neve áll; ÚR). A Mt 1,21-ben a "szabadítás" a bűnöktől és következményeiktől való megváltást jelenti a Zsolt 130,8-ra utalva (a héberben a "megszabadítani" és "megváltani" azonos szó).
Jézus családfája
1. Máténál (Mt 1,1-17). A családfának a számszimbolika az alapja. A héberben minden betűnek számértéke is van. Ha összeadjuk "Dávid" neve betűinek számértékeit, eredményül 14-et kapunk. A családfa felmérése és tagolása (3 x 14; vö. Mt 1,17) e szerint ezt hirdeti: Jézusban jelent meg Dávid megígért utódja, Izráel megígért szabadítója. Talán e szimbolika kedvéért maradt ki a 8. v.-ben Jórám és Uzzijjá (=Azarjá) között Ahazjá, Jóás és Amacjá király (vö. 1Krón 3,11k). Feltűnő annak a négy asszonynak a megnevezése (3. és 5k. v.), akik vagy nem voltak izráelita nők (Ráháb, Ruth), vagy bűnösöknek számítottak (Támár és Úriás felesége). Izráel megígért szabadítója, akinek családfájában nem izráeliek és bűnösök is szerepelnek, eleve reményt ad a nem zsidóknak és a bűnösöknek (vö. Mt 28,19: 9,1-13).
Azzá (7. v.) és Amón (10. v.) helyett a legfontosabb kéziratokban Ászáf és Ámósz olvasható. Ezek a nevek azonban ellentmondanak az 1Krón 3,10.14-nek (1Kir 15,8-at és a 2Kir 21,18-at is, valamint több más helyet). Felvételük a családfába talán azt kellett hogy jelezze, hogy Jézusban teljesedtek be a zsoltárok (Aszáf; vö. Zsolt 50 és 73-83) és a próféták (Ámósz) jövendölései.
2. Lukácsnál (Lk 3,23-38). Miután Lukács a 3,21k-ben megvilágította Jézus személyének isteni titkát, a 3,23-38-ban elhelyezett családfával megmutatja azt is, hogy milyen helyet foglal el Jézus, mint ember, az emberiség történetében. A családfának itt is számszimbolika az alapja, amely a 7-es és a 12-es számokon nyugszik Izráel és az emberiség történetét 11 x 7 nemzedéken át eredetéig, Istenig vezeti vissza. Jézus tehát egy új, a 12. nemzedék kezdeteként jelenik meg - benne teljesedik be az emberiség története.
Hogy Jézus valóban Dávid utóda, az a legősibb hagyomány alapján (vö. Róm 1,3) bizonyosnak
vehető; hogy ő Ábrahám leszármazottai közé tartozik, azaz hogy zsidó, azt senki sem vonta kétségbe; ugyancsak azt sem, hogy ő Máriának a fia. Ezeken a biztos pontokon kívül azonban a Máté és a Lukács szerinti családfa a részletekben meglehetősen eltér egymástól, és meggyőző egyeztetést közöttük máig sem találtak. Ha a történelmileg helyes változat rekonstrukciója lehetetlen is, hitben komolyan kell vennünk a Jézus üdvözítő jelentőségéről szóló hitvallást, amely mindkét családfában, bár más és más módon, kifejezésre jut. Sok magyarázó véleménye szerint a családfák szerzőinek eleve csak az ilyen bizonyságtétel volt fontos.
Jézus követése
Egy-egy zsidó rabbi tanítványai a kiképzésük ideje alatt a tanító háza népéhez tartoztak, tanulói és életközösségben éltek vele. Nyilvános fellépésükkor a mester ment elöl, s tanítványai megfelelő távolságban "követték". Jézusnak is sok tekintetben egy ilyen rabbihoz kellett hasonlítania a tanítványai körében. De Jézusnak nem volt állandó háztartása, s tanítványai rá voltak utalva, hogy megosszák vele otthontalanságát és életkörülményei bizonytalanságát (Mt 8,19k és párhuzamos helyei). Az ő tanítványainak nem kellett fizetniük a kiképzésükért, mint ahogy általában szokás volt. Mesterükkel együtt a legnagyobb anyagi igénytelenségben éltek, teljesen Isten gondviselésére bízva magukat, aki az ő számukra különleges módon lett "Atya", mint ahogy Jézus számára is az volt (Abbá; Mt 6,9.11.25-34: 10,9k: 12,1). A tanítványi vagy követői viszony létrejöttét azonban az általános szokással ellentétben nem a jelölt kezdeményezte, hanem maga Jézus: ő "hívja el" (Mk 1,16-20; 2,13k) akit akar (Mk 3,13; Jn 15,16). Ez az elhívás felold minden biztosíték a legmélyebb emberi kötelékek alól is és szuverén módon hatályon kívül helyezheti az érvényes, sőt "szent" emberi jogokat, igényeket és kötelezettségeket (Mk 1,16-20; 2,13k: Lk 9,59-62; Mt 10,37: vö. 1Kir 19,19-21; továbbá Mt 12,46-50; 19,10-12). Aki elfogadja a hívást, annak le kell számolnia az életével (Mk 8,35 és párhuzamos helyei; Lk 14,26); "meg kell tagadnia magát"; számolnia kell azzal és el kell fogadnia azt, hogy ebben a világban félreismerik, megvetik és mint bűnözőt ki is végzik (Mk 8,34 és párhuzamos helyei; Mt 10,38 és párhuzamos helyei).
Akárcsak Jézus csodái - de másként és még inkább - tanítványi köre is jel Isten kezdődő uralmáról (Isten országa), s ebben az értelemben ők "a föld sói", "a világ világossága", a "hegyen épült város" (Mt 5,13-16). Ahogy Jézusban, tanítványai körében is végéhez érkezett ez a világ. Az eljövendő világ már éreztette hatását az elmúló régiben a maga erőivel és törvényeivel és érvényesül benne. A tanítványokat, akik már puszta létükkel és életmódjukkal is bizonyságot tesznek Isten kezdődő uralmáról, Jézus el is küldi, hogy szóval és cselekedettel hirdessék és tanúsítsák Isten uralmának eljövetelét, és részesedjenek Jézus megbízatásában és munkájában (Mk 3,13-15; Lk 9,1-6; 10,1-12.16). Jézus követésének, a tanítványságnak koronként más és más a formája. A követésére meghozott elvi döntés és az abból adódó következmények különböző mértékben kívántak konkrét megvalósulást. Már Jézus földön jártában választott tanítványai közül sem kellett mindegyiknek vértanúhalált halnia (Jn 21,21k); nem mindegyik hívatott el arra, hogy osztozzék Jézus nyugtalan vándoréletében és otthontalanságában (Lk 10,38-42; Jn 11,1-3); nem mindnyájukat vezette a vagyonról való teljes lemondás útjára (Mt 27,57; Lk 19,2.8), vagy a házasélettől való tartózkodásra (vö. 1Kor 7,7; 9,5); nem mindegyikük küldetett el igehirdetésre (Lk 9,1k; 10,1; vö. ApCsel 13,1-3). De az elvi készség minderre s esetenként megvalósításuk is, ha a körülmények úgy kívánják és az Úr elhív erre, a tanítványi lét elengedhetetlen feltétele és következménye (Lk 14,25-35). Jézus tanítványa soha többé nem verhet problémamentesen gyökeret ebben a világban, mivel ő már Isten új világának a polgára (Lk 12,32-34; Jn 17,14-16; 1Kor 7,29-31), mégis a legmélységesebben tudja magát elkötelezettnek e világ iránt, mivel éppen arról az új világról szóló bizonyságtétellel tartozik neki, amely azzal tört be ebbe az elmúló világba, hogy Isten ide küldte Jézust (Mt 5,13-16; Jn 17,17-19; 1Pt 2,11-17; Mt 17,24-27).
A Feltámadott megbízása így hangzik "Tegyetek tanítvánnyá minden népet" (Mt 28,19). Ez az emberek kiszabadítását jelenti ebből az elmúló, a bűn és a halál bélyegét magán viselő világból és betagolásukat Isten eljövendő új világába, amelyet Isten igazságossága és örök élete határoz meg - az egész élet új alapozottsága és új tájékozódása, ahogy az a keresztségkor történik (Mt 28,19b; vö. Róm 6; Kol 3,1-4). A "tegyetek tanítvánnyá" ezen kívül még ezt is jelenti: "Tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek" (Mt 28,20a), amin elsősorban a Hegyi Beszédet érti (Mt 5-7). A tanítványság és Jézus követése tehát húsvét után ezt jelenti: az elnyert keresztségből élni és Jézusban és Jézussal (Mt 28,20b) járni az általa mutatott utat. Alapjában ez minden keresztyén hívő elhívatása. Húsvét után nincsenek (ahogy húsvét előtt sem voltak) olyanok, akik számára érvényesek és olyanak, akik számára nem érvényesek Jézus követésének követelményei. Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv következetesen "tanítványok"-nak nevezi az összes keresztyéneket (ApCsel 6,1-7; 9,1k.19.25k.38; 11,26.29: 13,52 stb.).
Jézus sírja (temetése)
Jézus sírja nyilván ugyanolyan volt, mint amilyeneket Jeruzsálem környékén találtak: sziklába vájt üreg, amelynek nyílását egy malomkőszerű kőlap odagördítésével zárták el (Mk 15,46:163; vö. Jn 11,38k-et is). Belül a falakon kőpadok voltak kivájva, s ezekre fektették a holttesteket. Ha újból szükség lett a padra (ami gyakran megesett, de vö. Mt 27,60; Lk 23,53; Jn 19,41), akkor az összeesett csontokat eltakarították és egy sírszerű üregbe szórták, vagy saját urnákban (ossarium) őrizték meg. - A Jn 11,44 szerint a halott Lázár "lábán és kezén pólyákkal volt körülkötve". A Jn 19,40 szerint hasonlóképpen jártak el Jézussal is, ahogy ez a zsidóknál szokásban volt, bár erről a zsidó irodalomban sehol máshol nincs szó.
Jobbra, jobb kéz
1. - Égtájak.
2. A király vagy Isten jobb keze felől való ülés különösen megtisztelő kitüntetésnek számított (1Kir 2,19; Zsolt 110,1; Mt 26,64; Róm 8,34; Kol 3,1; Zsid 1,3; 10,12) és legtöbbször a kormányzásban való részvételt jelentette. Törvényszéki tárgyalásokon a védőügyvéd a vádlott jobbján állt; átvitt értelemben pedig a jobb felől való állás a mindenképpen való megsegítést jelentette (Zsolt 110,5; 121,5; Ézs 41,13: 63,12). Ezért van az, hogy a jobb és bal oldal a felmentettek, illetve elítéltek, az áldottak, illetve az átkozottak helye (Mt 25,33k.41).
3. Isten jobb keze az ő hatalmas beavatkozásának a jelképe (2Móz 15,6.12: Zsolt 118,15k).
Jog
Az ókori Izráelben ismeretlen volt a bíró vagy állami törvényszékek intézménye. Igazságot a helyi közösségnek a helység kapujában összegyűlt (szabad) férfiak szolgáltattak. Ezért nem is különült el határozottan egymástól a vádlott, a tanú meg a bíró; a szoros közösség körülményei között gyakori volt az "elfogultság", s nagy volt a szándékosan vagy tévedésből hozott hamis ítéletek veszélye. Ezért kellett oly gyakran emlékeztetni a "megvesztegethetetlenség"-re (vö. 3Móz 19,15 és hivatkozási helyei). De voltak olyan bírák is, akik több helységben is ítélkeztek, főként fellebbviteli ügyekben (a Bír 10,1-5 és 12,8-15 "kis bírái"). Állami törvényszékeket csak a királyok korában állítottak fel. A jogi normákat a régi hagyományok rögzítették. Ez különösen szembetűnő a vérbosszú intézményénél, amelyet csak lassan korlátoztak és vonták be az ilyen ügyeket is a nyilvános igazságszolgáltatási eljárásba (vö. 4Móz 35,16-29). Az isteni parancsolat (a Tízparancsolat a 2Móz 20-ban és az 5Móz 5-ben) csak bizonyos alapvető normákat állapít meg, amelyek konkrét kidolgozásra szorulnak. A halálos vétségeket "apodiktikus" ítéletek sorolják fel (2Móz 21,12-17; 22,17-19), míg a mindennapi élet jogi esetei számára egyfajta "kazuisztikus" jog alakult ki (2Móz 21,18-22,16), amelyhez hasonlók az ősi kánaáni és babiloni jogi gyűjteményekben találhatók. Isten akarata az - ezt hangsúlyozták újból és újból -, hogy a jog ne váljék az elnyomás eszközévé a hatalmasok kezében, hanem a szegények és gyöngék is érvényesíthessék jogaikat (3Móz 19,33k; 5Móz 10,17-19: Zsolt 146,5-9).
Jónás, Jónás jele
Az ószövetségi Jónás könyve beszéli el, hogy a menekülő próféta három napot töltött egy hal gyomrában, míg az partra nem vetette. Jézus a Mt 16,4-ben és a Lk 11,30-ban kétféle tekintetben hasonlítja magát Jónáshoz: mint aki csodálatosan feltámadt a halálból és mint aki ítéletet hoz. Ahogy Jónás a hal gyomrából az ítélet hirdetőjeként jött Ninivébe, úgy fog Jézus a halálból Feltámadottként ítéletre eljönni azok felett, akik nem hittek benne. Jézus sírbatétele és feltámadása a Mt 12,39k-ben sem az általuk kívánt értelemben adatik "jel"-ként ellenfeleinek, hanem olyan események kezdeteként, amelyek az ítéletet jelentik majd számukra.
Jósiás (héberül Jósijá)
Júda királya. Uralkodása (Kr.e. 639-609) az Asszír Birodalom hanyatlásának idejére esett, amikor Babilónia (az Újbabiloni Birodalom) kezdett ismét megerősödni. Ebben az átmeneti időszakban foglalta vissza Jósiás az északi országrésznek, Izráelnek egyes területeit az asszíroktól (ez az előfeltétele a 2Kir 23,15-20-beli intézkedéseknek). De Egyiptom is igyekezett kihasználni az asszírok gyengeségét és kiterjeszteni hatalmát Palesztinára és Szíriára. Asszíria, mint ütköző állam, itt jó szerepet tölthetett be az egyre erősödő Babilóniával szemben. Ezért sietett Nékó fáraó a szorongatott asszírok megsegítésére (2Krón 35,20k). Jósiás, aki a babiloniakkal szövetkezett (vö. 2Kir 20,12-15), nyilván fel akarta tartani, hogy késleltesse az Asszíriának nyújtott segítséget. Ez sikerült is neki, de nagy árat kellett fizetnie érte. A fáraóval vívott csatában a király, elesett (2Kir 23,29).
Jóvátételi áldozat - (Áldozat)
Jövendőmondók (Jelmagyarázók, mágusok, varázslók)
Ezek előjelek alapján megjósolták a jövőt (Ézs 19,3; Dán 1,20; 2,2; 5,11). Ilyen előjeleket a madarak röptében, bizonyos égi jelenségekben és az áldozati állatok milyenségében láttak. Izráelben a jelmagyarázat tilos volt (3Móz 19,31; 5Móz 18,14; 1Sám 28,3; 2Kir 23,24; Ézs 2,6).
Jövevény
Az "idegen"-nel ellentétben ez az a hontalan, aki - mint menekült, vagy a honfoglalás előtti kánaániták egyike - izráeli lakos lett, s ott védett polgárként bizonyos jogokat élvezett anélkül, hogy teljes jogú állampolgár lett volna (2Móz 22,20; 3Móz 19,33). Ha körülmetélkedett, akkor fel lehetett venni Izráel kultuszi közösségébe (2Móz 12,48). Azaz izráeli, aki Izráel egy másik törzsének a területén tartózkodott. szintén jövevénynek számított (Bír 19,1).
Júda
Jákób és Lea fia (1Móz 29,35), Izráel ugyanilyen nevű, az ország déli részében letelepedett törzsének ősatyja. Már Salamon halála után, az ország kettéválásakor (1Kir 12) megállapítható Júda törzsének különleges helyzete és fejlődése (ami talán már az 1Móz 38,1-ben is tükröződik; Júda nem vett részt az északi törzsek közös akcióiban, vö. hiányát Deborának a Bír 5,13-18-ban lejegyzett énekéből). Dávid megerősítette ezt a tendenciát azzal, hogy külön-külön kötött szerződést Júda meg az északi törzsek képviselőivel (2Sám 2,4; 5,3; vö. 19,42-44), Salamon meg azzal, hogy csak az északi törzseket kötelezte a királyi udvar szükségleteinek ellátására (1Kir 4,7-19) és a kényszermunkára (1Kir 5,27; 11,28; 12,4). Júda törzsének a területe, valamint a később már nem is emlegetett Simeon törzséé és Benjámin törzsének egyes részei képezték az ország kettéválása után a déli országrész, Júda területét Jeruzsálemmel, mint fővárossal, és Dávid utódainak az uralma alatt. A babiloni fogságból való visszatérés után Júda a Perzsa Birodalomnak lett egyik tartománya (Júdea).
Júdás
1. A 12 tanítvány egyike, aki árulásával lehetővé tette Jézus titokban való elfogatását (Iskáriótes).
2. Egy másik tanítvány a 12 közül (Lk 6,16; Jn 14,22; ApCsel 1,13).
3. Jézus egyik testvére (Mt 13,55; valószínűleg ő a Júdás levele írója).
4. Az a galileai, aki a Lk 2,1-ben említett népszámlálás idején ellenállási mozgalmat szított a római uralom ellen (ApCsel 5,37), amelyből támadt később a zélóták pártja.
Júdea
Júda görög formája, amelyet először a korábbi Júda országa területének jelölésére használtak. A Kr.e. 2. században támadt Makkabeus-felkelés után azonban ez a név az egész zsidó területet jelentette. Jézus korában Júdea (most ismét szűkebb értelemben) Samáriával és Idumeával együtt római prokuratúra egy császári prokurátor (helytartó) alatt.
A kislexikont folyamatosan bővítjük!
