BIBLIAI KISLEXIKON
Tárgyi Magyarázatok
M
Maaká Észak-palesztinai vidék ott, ahol a Jordán forrásai vannak (Ábel - Bét - Maaká). A honfoglaláskor Izráel nem tudta elfoglalni (Józs 13,13). Még Dávid idejében is önálló királyság volt, de ő azután a maga nagy birodalmába bekebelezte (2Sám 10,6.19).
Macedónia
A mai Görögország északi része, amely az Adriától az Égei-tengerig terjed. Annak a Nagy Sándornak (Kr.e. 336-323-ig uralkodott) a szülőhazája, aki birodalmát az Indus folyóig terjesztette. Az újszövetség idején római provincia, fővárosa Thesszalonika volt.
Magaslat, áldozóhalom
A megfelelő héber szó két különböző jelentésben fordul elő: mint földrajzi magaslat (Ám 4,13; Mik 3,12; Hab 3,19) és áldozóhely. A királyság előtti korban szentélyeket és áldozóhelyeket szívesen állítottak fel magaslatokon (1Sám 9,19-25; 10,5; 1Kir 3,2-4), mivel ott közelebb érezték magukat Istenhez. Később nem tettek mindig szigorúan különbséget az ÚR imádata és a helybeli kultuszok között (termékenységkultusz; vö, Hós 4,13). Ezért a "magaslatok" gyanúsak lettek, és Jósfás király kultuszreformja elvileg el is ítélte ezeket (2Kir 23,8k), ha teljesen meg nem is szüntette, mint ahogy ezt a későbbi prófétáknak az ítélettel való fenyegetőzései tanúsítják (Jer 3,2; Ez 20,27-29; 22,9). - Sík vidéken is voltak "magaslatok", amelyeket mesterségesen emeltek lapos tetejűre és kör alakúra, s ezeken áldoztak (Jer 7,31: 32,35; Ez 6,3),
Malomkő
Az Ószövetségben csak a kézimalom volt ismeretes. A gabonát a napi szükségletre egy teknőszerűen kivájt kövön (alsó kő) egy másik dörzsölő kővel (felső kő; vö. Móz 24,6; Jób 41,16) törték szét és morzsolták. Az alsó kő mélyedése lehetett kör alakú és kúpszerűen haladhatott lefelé. Az ennek megfelelően formált felső kővel a gabonát forgatással lehetett apróra tördelni és őrölni. A szamár-vontatta malom esetében, amely a római korban lett ismeretes, az alsó kő kúpszerűen emelkedett fölfelé. Rajta, illetve körülötte forgott a lefelé tölcsérszerűen nyitott felső kő. Felül is volt tölcsérszerű nyílása a gabona beöntéséhez. Ezt a nehéz kőköpenyt oldalt beillesztett fagerendák segítségével szamárral forgatták. Erről van szó a Mk 9,42-ben és a Mt 18,6-ban (szó szerint: "szamár[hajtotta]malomkő").
Manassé
Efraim testvértörzse, melyből a híres bíró, Gedeon származott (Bír 6-8). A két törzs vetélkedéséhez ld. a Bír 12,1-6-ot és az 1Móz 48,13-19-et. A királyok korában Efraim lett az északi országrész vezető törzse.
Mandragóra (1Móz 30,14; Énekek 7,14)
A mandragóra növény kicsiny, erősen illatozó, almaszerű gyümölcse. A termékenységet elősegítő eszközül használták.
Manna (2Móz 16)
Izráel fiainak csodálatos eledele pusztai vándorútjukon. Számos magyarázó kapcsolatba hozza a mannát egy pajzstetű váladékával, mely rovar a munna-tamariszkusz nedvével táplálkozik. A beduinok ma is használják ezt az édeskés anyagot mézpótlónak.
Márk
Egy János nevű jeruzsálemi zsidókeresztyén hívő mellékneve (ApCsel 12,12). Ez a név római eredetű és "kalapács"-ot jelent (akárcsak az azonos jelentésű "Makkabeus" zsidó melléknév). János Márk Barnabás unokatestvére volt (Kol 4,10), Pálnak és Barnabásnak munkatársa (ApCsel 12,25; 13,5.13), később csak Barnabásé (ApCsel 15,37-39). A Filem 24-ben és a Kol 4,10-ben újra úgy találkozunk vele, mint Pál munkatársával és kísérőjével (vö. 2Tim 4,11-gyel is), végül az 1Pt 5,13-ban, mint Péter munkatársával Rómában. - Az ókeresztyén hagyomány szerint, amely a 2. századig követhető, Márk volt a második (időrendben az első) evangélium szerzője, de ma ennek a hagyománynak a megbízhatóságát kétségbe vonják,
Masszá és Meríbá
Az a hely, ahol Izráel fiai a pusztai vándorlás idején a vízhiány miatt fellázadtak Mózes ellen (2Móz 17,1-7; 5Móz 6,16; 9,22; Zsolt 95,8),
Mátkapénz
A házasságkötés része volt a mátkapénz megfizetése a menyasszony apjának és jogi feltétele annak, hogy a vőlegény a házába vihesse a menyasszonyt (1Móz 34,12), de nem tévesztendő össze azzal az ajándékkal, amelyet a menyasszony kapott. Nem vételárról van itt szó, mivel a lány nem volt megvásárolható, mint egy rabszolganő. Eredetileg bizonyára közrejátszott a gazdasági kiegyenlítés is egy elveszített munkaerőért, de a hozományért is (=ajándék, Józs 15,19), amelyet a menyasszony az apjától kapott. A mátkapénz nagysága a felek szociális helyzetétől függött. Le lehetett róni természetben vagy szolgálatban is (1Móz 29,8; 1Sám 18,25). Egy szűzlány megszeplősítése esetén a lány apja ragaszkodhatott a mátkapénzhez akkor is, ha a házasságkötést nem engedte meg (2Móz 22,16).
Médek
Iráni törzs, a méd-perzsa hegyvidék és fennsík lakói. Előbb az asszírok adófizetői voltak, majd az újbabiloniakkal közösen legyőzték Asszíriát és Círus (Kűrosz) idején földjük a Perzsa Birodalom egy részét alkotta. Vö. az Ézs 13,22 utáni magyarázatot.
Mefibóset - Merib-Baal
Megbékélés napja (Jom Kippur)
Az a nagy ünnepnap, amelyet Izráelben a hetedik hónap tizedik napján, öt nappal a sátoros ünnep előtt tartottak meg, s amelyet a zsidóság még ma is bűnbánati napként ünnepel. Amíg még állt a jeruzsálemi templom, a papokat, a népet és a szentélyt mindent átfogó engesztelési szertartással tisztították meg minden szennyeződéstől. A főpap az áldozat vérét bevitte a szentek szentjébe, ahova csak ezen a napon léphetett be, s a "bűnbakot", az egész gyülekezet bűneivel megrakva, kihajtották a pusztába (3Móz 16). A Zsidókhoz írt levél szerzője számára a szentek szentjében végzett véres szertartás olyan kép lett, amely Jézus Krisztus engesztelő áldozatának a jelentőségét mutatja meg. Jézusnak a kereszten elszenvedett áldozati haláláért egyszer s mindenkorra egyetemes engesztelés szereztetett minden ember bűnéért (Zsid 9,1-10,18).
Megkeményedés
Mind az Ó-, mind az Újszövetségben akkor van szó megkeményedésről, amikor valaki érzéketlenné és elutasítóvá válik Istennel és az ő akaratával szemben. Megkeményítheti az ember maga is magát (2Móz 8,11.28; 9,34; Zsolt 95,8); de lehet ez a megkeményedés Isten ítélete is (2Móz 4,21; 7,13; 9.35), mivel Isten szuverén módon akarja megmutatni hatalmát egy emberen vagy embercsoporton (1Móz 10,1k; 11,9k). Minden megkeményedésnek többé-kevésbé világosan felismerhető oka van. A fáraó esetében önmaga istenítése az egyiptomi kultuszban és egy vendég nép kapzsi kizsákmányolása. Ezenkívül Izráelnek fel kellett ismernie, hogy Egyiptomból való szabadulásukat csakis Istennek köszönhetik, s nem a fáraó nagylelkű engedékenységének
Ézsaiás azért küldetett Izráelhez, hogy igehirdetésével megkeményítse őket (Ézs 6,10; hogy ez hogy értendő, azt ld. az ottani magyarázatban). Az Újszövetségben az Ézs 6,10-re való utalás (vagy idézése) csak annak a talányos ténynek a megokolását szolgálja, hogy miért zárkóznak el az emberek Jézus igehirdetése elől (Mk 4,12). A Róm 9-11-ben Pál Izráel hitetlenségének a problémájával viaskodik, amelyet ő szintén a megkeményedéssel magyaráz. Ez nem lesz végleges, de egy üdvtörténeti célt szolgál: amikor a pogányok hitre jutnak, akkor Izráel is üdvözülni fog (Róm 11,25-32).
Egy dolog világos: az a megkeményedés, amely Isten ítéletéből van, mindig annak a következménye, hogy az emberek előbb maguk keményítették meg magukat (elfordultak Istentől, süketté tették magukat Isten szavának meghallására). Az a körülmény azonban, hogy a megkeményedés kiindulhat, és ki is indul Istentől, nem szünteti meg az ember szabadságát és felelősségét, hanem a legerősebb kihívást jelenti számára.
Megkövezés, megkövezni
A halálbüntetés egyik formája, amelyet különösen súlyos vétségek esetén az Isten népéből való kirekesztés egyik formájaként hajtottak végre (3Móz 24,10-23; 5Móz 17,2-7; 21,18-21), de lincselésként is alkalmaztak. Az újszövetségi korban a hivatalos megkövezés a következőképpen folyt le: a megkövezendőt egy tanúnak (ApCsel 7,58) kellett egy szikláról vagy egy falról hátrafelé lelöknie; s ha még élt, egy "második tanú" egy súlyos követ ejtett a mellére.
Megszállott, megszállottság
"Megszállott"-nak olyan embert neveztek, akit egy gonosz lélek (démon) kerített a hatalmába. Az Újszövetség tanúsága szerint a démoni megszállottságú ember élete mutatja meg, milyen állapotban van az emberiség: gyakran nem ura önmagának, hanem pusztító hatalmaknak van kiszolgáltatva. Sok betegséget - főként a beteges pszichés magatartást - is a gonosz lelkek befolyásának tulajdonítottak. mikor Jézus a Szentlélek erejével kiűzi a gonosz lelkeket, akkor jelt ad arról, hogy az ő eljövetelével Isten helyreállítja uralmát a Gonosz által leigázott világban (Mt 12,28; Lk 11,20) és legyőzi az istenellenességet (Lk I0,18).
Megváltó
1. Az az ember, aki a rokonság tulajdonát "kiváltja" és visszaszerzi (3Móz 25,25; örökös), vagy aki kiváltja az adóssága miatt rabszolgaságba kerültet (3Móz 25,48); az a rokon, aki egy gyermektelen özvegyet feleségül vesz, hogy gyermeket nemzzen neki (Ruth 3,9.12; 4,1.3.6); a "vérbosszút álló", aki a gyilkos megölésével szerez engesztelést a gyilkosság bűnéért (4Móz 35,12; 5Móz 19,6).
2. Isten, aki az övéit megszabadította az idegen hatalomból, így pl. Izráelt az egyiptomi szolgaságból (2Móz 6,6; 15,13) és a babiloni fogságból (Ézs 41,14; 52,9), s ugyanígy a kegyeseket (Zsolt 19,15; 103,4), az özvegyeket és árvákat (Péld 23,11), Az Újszövetség Krisztusban látja Isten megváltó munkájának a beteljesedését (Mt 20,28; Róm 3,24; Gal 3,13; 1Pt 1, 18).
Mélység (a pokol mélysége)
Az Ószövetségben a holtak hazája (Jób 26,6; Péld 15,11; 27,20; Abaddón); a Jelenések könyvében (9,1.11; 11,7; 17,8; 20,1.3) a Sátán és a lázadó szellemek börtöne (vö, Lk 8,31).
Menedékvárosok
A 2Móz 21,13k rendelkezéséből kiviláglik, hogy Izráelben - mint az egész ókori Keleten - eredetileg minden szentély oltára menedéket nyújtott. Csak a deuteronomista reform nyomán, a magaslati szent helyek lerombolása (ld. a Bevezetést Mózes ötödik könyvéhez) tette szükségessé, hogy egy központi szentélyen kívül további "menedékhelyeket" jelöljenek ki az országban. Ezért általában az a vélemény, hogy a 4Móz 35,9-34-beli intézkedések és az ezek végrehajtásáról a Józs 20k-ben leírt beszámoló a deuteronomista reformprogramot és ezzel az 5Móz 19,1-13 intézkedéseit előfeltételezik.
Menny (Ég)
A megfelelő héber szó nyelvtanilag többes számban van, de nem jelent több mennyet. Csupán mindazt, ami a föld és a tenger fölött van, a légkört is, amelyre a héberben nincs külön szó. Az így értett menny vagy ég - miként a föld is - Isten teremtése (1Móz 1,1), De Isten ennek magasan fölötte van, mint ahogy az egész teremtettség fölött (vö. 1Kir 8,27). Ha a mennyről mégis úgy van szó, mint az Isten lakóhelyéről (pl. Zsolt 2,4; 11,4; 14,2; Mt 6,9), akkor ez csupán emberi kísérlet arra, hogy képes beszéddel fejezzék ki az Ő abszolút világfelettiségét, nem pedig a teremtett világ egy bizonyos zónáját jelöli meg Isten lakóhelyéül. Isten egyformán közel van a teremtettség minden területéhez (vö. Zsolt 139,7-12; Ezs 57,15). - A mennynek, mint a föld és a tenger feletti boltozatnak az elképzeléséhez mennyboltozat (1Móz 1,6-8; Péld 8,27).
Az 1Kir 8,27-beli "egek egei" kifejezésből alakult ki a zsidóság körében az az elképzelés, hogy a mennynek vagy égnek különböző "emeletei" vannak, s a legfelsőben - számoltak három, hét, sőt tíz éggel is-gondolták a paradicsom jelenlegi helyét (vö. 2Kor 12,2-4). Úgy képzelték, hogy a menny alsóbb köreiben azok a démoni hatalmak uralkodnak, akik Isten és az emberiség ellenségeiként határozzák meg földünk lelki atmoszféráját, az úgynevezett "korszellem"-et (Ef 2,2; 6,12; angyal).
Mennybemenetel
Jézusnak az Isten jobbján elfoglalt hatalmi helyzetébe való felemeltetését az Újszövetség a feltámadással együtt egy eseménynek fogja fel (vö. Róm 1, 4; 8,34; Fil 2,9-11; Ef 1,20k; 4,8-10; Kol 3,1; 1Tim 3,16; 1Pt 1,21; 3,21 k; de a Mt 28,18-ban is a feltámadásnak és a felemeltetésnek egyetlen eseményként való előfeltevését látjuk). Csak Lukács tudósít külön eseményről, amely a tanítványok szeme láttára történt. Beszámolóinak a megfogalmazásában (Lk 24,50-53; ApCsel 1,9) Lukács tekintettel van mind az ószövetség mennyberagadási történeteire (1Móz 5,24-ben Énók; 2Kir 2-ben Illés), mind pedig azokra a mennybemenetel történetekre, amelyek a pogány ókor híres férfiairól forogtak közszájon (pl. Romulusról, Heraklészről,
Nagy Sándorról, Augustusról). A pogány történetekben az a hit fejeződik ki, hogy az illető pogány hősök a halhatatlan istenek közé vétettek fel, s ezzel egyúttal az isteneket megillető tiszteletre is igényt tarthatnak. Lukács azt akarja olvasói tudomására hozni, hogy csak egy valaki ment fel a mennybe, és csak őt illeti meg az Istennek járó tisztelet (vö, Lk 24,52: "leborulva imádták őt").
Mennyboltozat (1Móz 1,6-8: Zsolt 19,2)
A héber szó valami szilárdan kikovácsolt, kalapáccsal kifeszített dolgot jelent, nem annyira vastag lapot, mint inkább vékony fémlemezt. Az ókori Keleten úgy képzelték el az eget, mint valami óriási kupolát vagy héjat. Felette sejtették az ég óceánját, amelynek vizéből ered az eső, és e vizek fölött van az Isten lakóhelye (Zsolt 104,1-3).
Mennyei sereg
a) Az angyalok Isten trónja körül (1Kir 22,19; 2Krón 18,18; Lk 2,13),
b) A csillagok (Ézs 34,4; 40,26), amelyeket gyakran tiszteltek istenekként (5Móz 4,19; Zof 1,5).
Meribá - Masszá
Merib-Baal
Jónátán fia (1Krón 8,34; 9,40), Saul unokája. A neve valószinűleg ezt jelenti: "Szószóló a Baal". A Mefibósetre (= "A szégyen szájából", 2Sám 4,4: 9: 21.7) való névváltoztatásra nézve (Jerubbaal).
Mese
1. Költött kis elbeszélés, amelyben a növények és állatok beszélnek és cselekszenek (Bír 9,8-15; 2Kir 14,9).
2, A Pásztori levelekben Pál mesének mondja a tévtanítók fantasztikus spekulációit (1Tim 1,4: 2Tim 4,4), a 2Pt 1,16 viszont hangsúlyozza, hogy a Krisztus eljöveteléről szóló beszéd nem kitalált mese.
Mesek, Mesek és Tubal
Mesek és Tubal két kis-ázsiai nép volt, kelet-anatóliai lakóhellyel. Valószínűleg az északi sztyeppékről jöttek. Mesek harcias, barbár népnek számított (Ez 32,26; 38,2k; 39,1).
Messiás
A szó jelentése: "Felkent", s a királyt jelzi, akit felkenéssel iktattak tisztébe. A királyság későbbi korában, majd pedig a babiloni fogság idején és után támadt különös ételemben egy olyan "Felkent"-nek a várása, aki a nyomasztó jelent felváltó üdvidőszak ideális uralkodója lesz. Az ő alakjával kapcsolódott össze a Dávid országa helyreállításának és annak kiterjesztésével valamilyen világuralomnak a reménysége. Sőt a politikai béke megteremtésén túl az egész teremtettség megújhodását is tőle várták (Ézs 11). A jövendő üdvidőszak gondolata azonban nem volt mindig kapcsolatos a Messiás-király alakjával (Ézs 65,17-25).
Krisztus előtt a zsidóság a földi-politikai Messiáson (Dávid Fia) kívül az Embernek Fiát is várta, mint a túlvilági üdv elhozóját, aki véget vet az egész jelenlegi világrendnek Az Embernek Fia várásának eme hátterével találóbban és kevésbé félreérthetően lehetett megfogalmazni Jézus fenségét és igényét az akkori zsidóság körében, mint ahogy a Messiás-várás hátterével lehetett volna.
Méz
A bibliai szövegekben különböző fajtáiról van szó: a házi méhészet termékéről (2Krón 31,5), a sziklahasadékok vadmézéről (5Móz 32,13), vagy a fák és bokrok vadmézéről (1Sám 14,2k). De szerepel a "méz" szó a szőlő vagy a datolya levének formájában is, valószínűleg ez értendő a "tejjel és mézzel folyó föld" fordulatban (2Móz 3,17).
Mezopotámia
A szó görög eredetű, s jelentése: "Folyamköz", azaz a Tigris és az Eufrátesz köze, tehát a két folyam országa. Luther ezzel a szóval fordította az "Aram-Narajim"-ot (= a két folyó felső szakaszának földje).
Miatyánk
A Miatyánk (vagy Úri imádság) egy hosszabb (Mt 6,9-13) és egy rövidebb (Lk 11,2-4) megfogalmazásban maradt ránk. A hosszabb, a liturgikus felolvasás következtében már önmagában is jobban kidomborodott változat hamarosan általános egyházi használatba került. Már a 2. század elején egy gyülekezeti rendtartás Istennek ünnepélyes magasztalásával egészítette ki, amely az 1Krón 29,10k nyomán alakult ki. Ez a doxológia azután a későbbi újszövetségi kéziratokban mint a Máté-féle változat lezárása szerepel.
Az úri imádság ma az istentiszteleteken a következő ökumenikus formában használatos: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
Midjániak
Az 1Móz 25,1-4 szerint Midjánnak, Ábrahám és Ketúrá egyik fiának az utódai. Úgy látszik, hogy a kéniek is ehhez a néphez taroztak, melynek lakóhelye az arab félsziget északnyugati csücskén volt. Teveháton közlekedő nomádok voltak és mozgékonyságukkal kerekedtek ellenfeleik fölé (Bír 6,1-6).
Mihály, Mikaél (héberül: "Ki olyan, mint Isten?")
Isten népének védőangyala (Dán 10,13.21; 12,1: angyal). Mint az angyali seregek vezére, ő harcol a Sátán ellen (Jel 12,7).
Milkóm
Az ammóniak nemzeti istene, akinek a neve egy királyt jelentő szóból származik (akárcsak a Molok, s hasonlóképpen a Baalhoz). Salamon ammóni feleségei kedvéét áldozóhelyeket emelt Milkómnak (1Kir 11, 5.33), s ezeket csak Jósiás királysága idején döntötték le (2Kir 23,13).
Milló (2Sám 5,9; 1Kir 9,15; 2Kir 12,21)
Valószínűleg egy Jeruzsálem megerősítését szolgáló
földhányás, talán Dávid ősi városának az északi falánál. Sikemben (Bír 9,6) inkább várat jelentett, ahogyan a fordítás is hozza.
Mirha
Örökzöld fa illatos gyantája, amely igen keresett volt parfüm, olajkenet, fűszer, valamint a temetési eljárás illatossá tételéhez (Jn 19,39), de használták borban kábítószerként is (Mk 15,23).
Móáb
Izráellel rokon nép (1Móz 19,36k). Jó kapcsolataikról van szó a Ruth 1,1; 1Sám 22,3k-ben, a közöttük támadt feszültségekről a 4Móz 22-24; Bír 3,12-30-ban olvashatunk. Eredeti letelepedési helyük az Arcóntól délre elterülő termékeny felföld volt. Dávid leigázta a móábitákat (2Sám 8,2); a Kr.e. 9. század közepén Mésa király visszaszerezte függetlenségüket, s uralmát az Arcóntól északra fekvő vidékre (Gád) is kiterjesztette. A 8. századtól kezdve Móáb az asszírok, majd a babiloniak uralma alá került; az 5. század végén a nabateusok kebelezték be.
Molok
A névnek ez a formája a régi görög fordítást követi. Az illető istenséget eredetileg Melech-nek (= király) hívták (Milkóm); a zsidó hagyományozók látták el ezt a nevet olyan magánhangzókkal, mint amilyenekkel a boset-et (= szégyen). Ezzel valószínűleg azt akarták elkerülni, hogy az ÚR, aki Izráel számára szintén királyt jelentett (Zsolt 93,1; 97,1; 99,1; Ézs 52,7), ne legyen összetéveszthető egy a sémita térségben elterjedt istenséggel, akit a föld alatti hatalmak, különösen a tűz urának tartottak. Ennek a kultusza a Kr.e. 8-7. században Izráelbe is behatolt. Ezt az istent azzal tisztelték meg, hogy az áldozatot valamilyen meghatározott rítus szerint átadták az ő birodalmának, a tűznek. Gyermekeket is áldoztak így neki (vö. 3Móz 18,21; 20,1k; 5Móz 18,10; 2Kir 16,3; 23,10; Jer 7,31; 32,35: Ez 16,20-22).
Mózes
Az izráeli törzsek vezére pusztai vándorútjukon és a szövetség, és a törvény közvetítője a Sínai-hegynél (2Móz 19-24). A név eredete nem dönthető el. A 2Móz 2,10-ben a moseh = kihúzni héber szóval kapcsolatos, másrészt viszont az egyiptomi mosz szó jelentése "gyermek", "fiú", s előfordul egyes fáraók nevében is, mint Ahmószesz, Tutmószesz, Ramszesz,
A kislexikont folyamatosan bővítjük!
