BIBLIAI KISLEXIKON
Tárgyi Magyarázatok
O, Ő
Ófír (1Kir 9,28)
Aranylelőhely, valószínűleg Délnyugat-Arábiában. Salamon idején az Akabai-ökölből indultak az aranyszállító hajók Ófirba.
Olaj
Az Ószövetségben rendszerint az olívaolajra kell gondolnunk. Az olajbogyókat szétzúzták és kipréselték, az olajat összegyűjtötték és minősége szerint válogatták. Felhasználták a háztartásban, gyógyszerként és kozmetikai szerként. A felkenéshez is olívaolajat használtak, miután azt illatos anyagokkal keverték, Az olaj az öröm és az ünnepélyesség szimbóluma.
Oltár - Templom
Ónix (2Móz 28,20; Ez 28,13)
Kvarcból álló féldrágakő, amely színárnyalataival különösen szépen emeli ki a véséseket.
Ország (vagy föld) népe (1Móz 23,7; 2Móz 5, 5; 4Móz 14,9)
Ezen általában a teljes jogú polgárok értendők, ellentétben a jövevényekkel. A teljes jogú polgároknak volt földbirtokuk, s kötelesek voltak a hadi szolgálatra. Egyes helyeken nem dönthető el határozottan, hogy teljes jogú polgárokról vagy vidéki nemességről van-e szó (Móz 20,2.4; 2Kir 11,14.18-20; 21,24; 23,30,35; 25,3.19; Ez 7,27; 45,22). A 2Kir 21,14ben a lakosság alsóbb rétegéről van szó. A fogság utáni időszakban az "ország népei" a pogány vegyes lakosságot jelentik (Ezsd 4,4; 10,2.11: Neh 10,31k). A későbbi zsidóságban a farizeusok megvetőleg szóltak a népről (sokaságról), mint amely semmit sem ért a tőrvényből és nem igazodik hozzá (vö. Jn 7,49).
Ostrommű
Ha egy város sokkal jobban meg volt erősítve, minthogy egy rohammal be lehessen venni, akkor fordultak az ostromművek használatához. Az ostromlott várost rendszerint fallal vették körül, hogy megakadályozzák a védők gyors kitörését, és hogy elvágják a külső utánpótlás útját. Az 5Móz 20,20 szerint az ilyen ostromművek emeléséhez gyümölcsfákat nem volt szabad kivágni. Az ostromló sereg a fal mögött egymástól látó távolságra táborokban helyezkedett el. Az ilyen ostrom esetleg több évig is tarthatott, mint pl. Samária esetében (2Kir 17,5).
Hogy a várost a falon ütött réssel megrohamozhatóvá tegyék a támadók táborából a városfalhoz vezető gátat emeltek és ezt rámpának használták a faltörő kosok számára. Ezek mozgatható állványok voltak, ugyancsak mozgathatóan felfüggesztett, gyakran fémmel borított fatörzsekkel, amelyekkel a városfalat verdesték és igyekeztek szétzúzni. A védők nyilai, dárdái és kövei ellen, valamint a falakról és a tornyokból leöntött forró olaj és szurok ellen nagy, mozgatható tetőpajzsokkal védekeztek (vö. Jób 19,12; Ézs 29,3; Jer 32,24; Ez 4,2; 17,17; 21,27; 26,8k; Náh 2,6).
Oszlopok
A zsidóság körében Ábrahámot és Izráel hű embereit "oszlopok"-nak nevezték. Az őskeresztyének között ez a megtisztelő név Jakabot, Pétert és Jánost, mint a jeruzsálemi első gyülekezet vezetőit, illette meg (Gal 2,9). Emlékeztet a gyülekezetnek Isten templomaként való ábrázolására (1Kor 3,16; Jel 3,12) és jellemző a fenti három férfira, mint akik a közösség teherviselő tagjai (alap képével az Ef 2,20-ban).
Öngyilkosság
A zsidóság körében olyan súlyos bűnnek számított, amely kizárja az embert Isten országából (megokolva az 1Móz 9,5-tel). Kivételt jelentett a mártírium, amikor a vértanúhalál bizonyos körülmények között az önkéntes halál formáját öltheti (vö. 2Makk 14,37-46). A zélóták, akik még Kr.u. 74-ig is védték Masszada várát a rómaiakkal szemben, önkezükkel vetettek véget életüknek, mivel nem akartak a rómaiak fogságába esni (vö. 1Sám 31,3-5-öt és magyarázatát).
Ördög
Az ószövetség görög fordításában (Septuaginta) a héber Sátán helyett álló szó a diabolos. A görög szó jelentése: "kifecsegő, vádló, rágalmazó, ellenző", s az ennek alapját képező ige (diaballein) jelentése: "szétdobálni, megosztani, ellenséggé tenni".
Örökös, örökség, örökbirtok
Az örökbirtok az egyes izráeliek része rokonságuk össztulajdonából. Nem lehetett elidegeníteni, különben elveszett volna a rokonság összbirtoka. Ha feltétlenül el kellett adni, akkor a legközelebbi rokonnak kellett felkínálni megvételre (Jer 32,7k). Ebből adódtak ennek a rokonnak a számára az esetlegesen élő özveggyel szembeni kötelezettségek is (Ruth 4,5). A régi birtokjogok helyreállítását az elengedés évének intézménye szabályozta. Az örökölt birtok úgyszólván szent volt, így az, hogy egy idegen megszerezze - mindegy, hogy ki volt az - az a legdurvább jogtalanságnak számított (1Kir 21,3; Ézs 5,8), Izráel földje és népe az Úr öröksége (még inkább: tulajdona) volt, amelynek fennmaradásáról ő gondoskodott (2Móz 34,9; Móz 32,9; Zsolt 68,10; Jer 10,16; 12,7),
Az "örökség", mint az Isten által ígért és ajándékozott üdvösség neve, az ígéret földjének ószövetségi odaígéréséből ered (vö. 3Móz 20,24; 4Móz 26,53; Zsid 11,8). Ezt az ígéretet megújította a prófétákon keresztül (Ézs 60,21; Ez 47,14; Zsolt 37,9,11), és ez értelemszerűen vonatkozott a közösségre is most (5Móz 10,9: Zsolt 16,5k) és az örökkévalóságban (Dán 12,13). Az Ábrahámnak adott ígérethez kapcsolódva az Újszövetségben az "örökös" és "örökölni" a Krisztusban ajándékozott üdvösségre és annak elfogadására vonatkozik (Róm 4,13k, 8,17; Gal 3,18; 4,1,7; Ef 1,14.18; I Pt 3,9; Zsid 6,12-15; vö. még 1Kor 6,19; Gal 5,21; Ef 5,5).
Ősök hagyományai - Farizeusok
Összeírás
Kr.u. 6-7-ben, amikor Júdea (Idumeával és Samáriával együtt) római prokuratúra (helytartóság) lett, Ciréneus kormányzósága idején az adókivetéshez számba vették (összeírták vagy felbecsülték) a tartomány lakosait és birtokukat. Talán erre vonatkozik a Lk 2,1-3; de az is lehet, hogy itt a Kr.e. 8-7 körül elkezdődött első népszámlálásra kell gondolnunk.
A kislexikont folyamatosan bővítjük!
