BIBLIAI KISLEXIKON

U

Újhold
Az a nap, amelynek előestéjén látszott meg ismét a növekvő hold, volt a holdhónap kezdete (holdhónapok; hónapok). Az ókori Kelet világában a hold nemcsak a naptár szempontjából volt fontos, hanem isteni tiszteletben is részesült. Izráelben tilos volt az égitestek kultusza, az újhold napját mégis megünnepelték (Zsolt 81,4). Hogy az ilyen ünnepek gyakran elfajultak, az kitűnik a Hós 2,13-ból (vö. Hós 5,7).

Úlaj (Dán 8,2.16)
Folyó - mai neve Kanin -, melynek partján feküdt a perzsa királyi székhely, Súsán.

Úr
Jézus Krisztus "Úr" elnevezésének többféle gyökere van:
1. Földi életében Jézust többször is szólították meg úgy, hogy mari, (arámul: ram), vagy nevezték mare-nek (= Úr). Ezt a megszólítást, illetve megnevezést olyan magasabb rangú személyek esetében használták, akiknek a tekintélyét ezzel akarták elismerni (vö. Mt 8,8; Lk 9,61-62; 6,46). Húsvét után ez az "Úr" a "Maranata" imádságos megszólításában jelentkezik (1Kor 16,22; magyarázatát ld. ott; vö. Jel 22,20).
2. Nem zsidó környezetben a keresztyének csakhamar egy sereg olyan vallási közösséggel találták szemben magukat, amelyek a legkülönfélébb isteneket "uraik"-ként (úr, görögül: küriosz) szólították meg s azzal dicsekedtek, hogy istentiszteletükön azok üdvös jelenlétét élvezik. A velük folytatott vitában kapott a Jézus Krisztusra vonatkoztatott "Úr" megnevezés újabb jelentést (vö. 1Kor 8,5k).
3. De ez a megnevezés tartalmának döntő teljességét azáltal nyerte el, hogy az Ószövetség görög fordításának (a Septuaginta-nak) az eredetileg Istent jelentő küriosz = "Úr" szava (ÚR), most az Isten által felmagasztalt és a világ bírájává rendelt "Úr" Jézus Krisztusra vonatkozott (vö. Jóel 3,5-öt az ApCsel 2,21-gyel; valamint Róm 10,9-13-mal; továbbá a Jóel 3,4-et és Ám 5,18-at az 1Thessz 3,2-vel, és 1Kor 1,8-cal; az Ézs 45,22-25-öt a Fil 2,9-11-gyel). Amikor a keresztyének erre a lépésre merészkedtek, nem gondoltak arra, hogy ezzel Isten tiszteletét csökkentenék hanem éppen azt a tiszteletet akarták tanúsítani iránta, amelyet Jézus Krisztusban szerzett magának s ami azóta mindennél fontosabb (Fil 2,11).

ÚR
Ebben a fordításban (egy a korai zsidóság idejéből származó hagyomány szerint) Isten héber nevének a megtelelője, amely nagy valószínűség szerint Jahve-nek hangozhatott. De csak a mássalhangzók: JHVH (a végén néma h) biztosak. Azok a zsidó tudósok, akik a héber szövegben kitették a magánhangzókat, Isten nevét tiszteletből és félelemből nem mondták ki, az eredeti magánhangzók helyett az "Úr" jelentésű héber szó magánhangzóit írták és felolvasáskor ezt kellett mondani (adonáj: a szókezdő a az írásban e-re rövidült). Félreértés következtében képezték ebből később a JeHoVaH műszót. Isten nevének az eredeti formája már nem deríthető ki a Jah rövidítésből, amely szerepel pl. a Hallelu-Jah-ban (Magasztaljátok Jahvét), sem a régi görög szövegekből.
A Jahve olyan tulajdonnév, amely Izráel Istenét minden más istentől megkülönbözteti. Csak az idővel lett általános az a felismerés, hogy ő az egyetlen Isten, és minden más isten "halott bálvány" (Zsolt 96,5; vö. 1Kor 8,4-6). A Jahve név jelentése vitatott. A 2Móz 3,13-15-ben a lenni igéből eredő értelmezését kapjuk, ami igen szépen fejezi ki Izráel Istenének a lényét és lényegét úgy, mint együttlétet népével és teremtett világával.

ÚR napja
Első jelentése az a nap, amelyet Isten maga határozott meg, hogy beavatkozzék a dolgok menetébe és érvényt szerezzen akaratának. Továbbá az a nap, amelyen Isten népe megtapasztalja, hogyan szolgáltat neki igazságot az ÚR, miközben ellenségeit megbünteti vagy megsemmisíti. Ámósz és Ézsaiás azonban óva intették a népet attól, hogy kívánja e nap eljövetelét, mert az Istentől elpártolt nép csak Isten ítéletét várhatja (Ám 5,18-20; Ézs 2,11-17). Jóel könyvében ebben az értelemben válik az ÚR napja a főtémává (ld. a Bevezetést ott). Amikor eljön a leszámolás nagy napja, azért még mindig lehetséges a szabadulás, mégpedig azoknak, akik az ÚRhoz fordulnak (Jóel 3,5; Zof 2,3), a "maradék"-nak, amely hű maradt Istenhez és benne bízik (Ézs 10,20-23).
Az Újszövetségi várakozás szerint az ÚR napja az r Jézus Krisztus napja lesz, amelyen a megfeszített és feltámadott Krisztus, mint az Embernek Fia és mint Világbíró lesz nyilvánvalóvá. Ezért kell "az úr nevét segítségül hívni" (ApCsel 2,21; és a magyarázat): őelőtte megállni (Róm 2,16; 1Kor 5,5; Fil 1,6.10; 1Thessz 5,2.4k.8; 2Tim 4,8; 2Pt 1,19; vö. Mt 7,22; 24,36). Távolabbi értelemben az "Úr napja" (Jel 1,10) a keresztyének között a hét első napja is, amelyen a gyülekezet egybegyülekezik, hogy megemlékezzék Ura feltámadásáról és trónralépéséről (vö. Mk 16,2 és párhuzamos helyei, Jn 20,19.26); éljen az "úrvacsorával" (1Kor 11,20; vö. ApCsel 20,7); és újból meg újból, mindegyre elmélyültebben készüljön fel végső eljövetelére (1Kor 11,26; Mk 14,25 és párhuzamos helyei; 1Kor 16,22; Jel 22,20; Zsid 10,24k).

Úrvacsora
A keresztyén úrvacsora megünneplése Jézusnak a tanítványaival együtt elfogyasztott utolsó vacsorájából származik (Mk 14,22-24 és párhuzamos helyei; páska), de látni kell benne Jézusnak a "vámszedőkkel és bűnösökkel" vállalt asztalközösségét is (Mk 2,16; Lk 15,2). Jézus étkezési közösségének folytatásával ünnepelték meg az első keresztyén gyülekezetekben az úrvacsorát, amely együttjárt még az összes hívők közös étkezésével (szeretetvendégség). Az ezzel kapcsolatban jelentkező visszásságok (1Kor 11,17-34) okozták később a kettő szélválasztását.

Ü

Üdvözítő
Az Ószövetségben Isten megnevezése (Zsolt 17,7; Ézs 43,3; 45,15) és olyan embereké, akiken keresztül Isten megszabadítja népét és ezzel "üdvöt" teremt (Bír 3,9.15; "Üdvözítő" és "Szabadító" a héberben ugyanaz a szó). - Az Újszövetségben az "Üdvözítő" (görögül: szótér) szintén Isten megnevezése (Lk 1,47; 1Tim 1,1; Tit 1,13), de rajta kívül Jézusra is értik (Lk 2,11; Jn 4,42; ApCsel 5,31; Fil 3,20; 2Tim 1,10; Tit 1,4; 2Pt 1,1; 1Jn 4,14). Mint Jézusnak a megnevezése, tudatosan áll szemben és mond ellent annak, hogy az ókorban ezzel a címmel illették az isteneket, valamint a közjóért fáradozó nagy embereket, elsősorban a római császárokat.

Ünnepnapok
Az Ószövetség Izráel nagy évi ünnepein kívül a szombatot említi meg, mint hetenkénti ünnepet és az újhodat, amikor először jelenik meg a hold sarlója (1Sám 20,5.19; Ézs 1,13k; Ám 8,5).