BIBLIAI KISLEXIKON
Tárgyi Magyarázatok
Z
Zafír Mivel a római császárság kora előtt szinte ismeretlen volt a valódi, átlátszó zafír, bibliai említéseikor a lapis lazuli-ra kell gondolnunk, erre az át nem látszó, kék színű, ezüst és arany pontokkal megrakott lazúrkőre (kékkőre), amely az ókorban igen becses volt és sokféleképpen dolgozták fel művértileg.
Zélóták
A zsidó "vakbuzgók"-nak ez a pártja vallási okokból utasította el az országnak a pogány Római Birodalom alá vetettségét s a rómaiaknak az adó fizetését (vö. Mk 12,13.17). Egy új Dávid uralma alatt nacionalista országot vártak. Ennek a messiási birodalomnak az eljövetelét erőszakos akciókkal igyekeztek siettetni. Ők álltak ama Róma-ellenes felkelések mögött, amelyek Kr.u. 70-ben Jeruzsálemnek a rómaiak által történt feldúlását eredményezték. Jézus tanítványai között legalább egy - valószínűleg korábban - tagja lehetett ennek a mozgalomnak, vagy meglehetősen közel állt hozzá: Simon, a "zélóta" vagy a "Kanáneus" (az arámi kananajja = vakbuzgó, zélóta szóból; vö. Mt 10,4; Lk 6,15). Az "Iskáriótes" (Júdás) mellék- vagy ragadványnévre három lehetséges magyarázat van: a) a kárióti ember (Kerijjót; Józs 15,25); b) képmutató, áruló (az arámi iskarja szóból) és c) szikárius. A "szikáriusok" (- tőrt viselők, a latin sica = tőr szóból) különösen radikális csoportot alkottak a zélóta mozgalmon belül. Simon Péter mellékneve a Mt 16,17-ben "Barjóna". Ez valószínűleg ezt jelentette: "Jóna (azaz János) fia" (vö. Jn 1,42), de nincs kizárva a "lázadó", "lázító" (arámul: barjon) értelmezés sem.
A kislexikont folyamatosan bővítjük!